Az Android diktálja a tempót - Nexus Prime vs. iPhone 4S

Android Nexus Prime

A tegnapi Apple konferencia a legfinomabb szavakkal élve is kiábrándító volt. Az ugyan várható volt, hogy nem lesz idén iPhone 5, de az iPhone 4S sem hozott semmi világrengető újdonságot (azt azért elismerem, hogy a GSM+CDMA antenna nagy előrelépés). Sajnos beigazolódott, amivel eddig csak viccelődtünk, miszerint az Apple a fejlesztés helyett a jogi osztályba pumpálja a pénzt. Ennek pedig most látjuk az eredményét: az eddig mindig magas(abb) standardeket felállító cég olyan újdonságokkal rukkolt elő, ami az Android világában már januárban jelent volt. Ennek azonban jó oldala is van, hiszen a világ most tárt kapuk előtt állva várja az új Nexus-t, hogy levegye a lábáról.

Tegnap felbukkant egy kép, amelyen a Nexus Prime bal alsó sarka látható, némi információval a kijelzőről. Akkor nem volt időnk alaposabban értekezni az ott látott értékekről, de úgy gondolom, hogy itt az ideje megnézni, hol is tart a smartphone világ, és érdemes vetni egy alaposabb pillantást az iPhone 4S-re, mely úgy tűnik, mint ha nem is akarna versenyre kelni.

Nézzük tehát, mi lesz a standard az elkövetkező időszakban.

Super AMOLED HD kijelző

Aki már látott testközelből Galaxy S II-t, az tudja, hogy a Super AMOLED széria nem véletlenül nyer egyre nagyobb teret a mobil piacon. A fekete fekete, a színek élénkek és jól megkülönböztethetőek, a kijelző gyorsan reagál, ráadásul az energiafogyasztása is kiváló. Ehhez pedig 1280×720 pixeles felbontás fog társulni, amit 320 PPI fog támogatni.

Oké, iBoy, neked 326 van. A tiéd nagyobb. De ismét nem csak a méret a lényeg - az emberi szem 300 PPI felett nem tud különbséget tenni. Viszont a felbontás már sokkal szembetűnőbb.

A képen látható 1184×720 pixeles felbontás zavaró lehet, de nem kell aggódni, nem csaltak el ~100 pixelt. Ez csak az aktívan használt terület felbontása, míg az alsó régió, ahol a szoftveres gombok találhatóak, ebbe nem tartozik bele. Az Ice Cream Sandwich olyan radikális változásokat hozhat, mely teljes mértékben eltünteti a hardveres gombokat a telefonokról, és ezzel az összes alkalmazásban szoftveres menü gomboknak ad majd helyet.

A Koreában bemutatott Samsung Galaxy S II HD LTE már ennek a kijelzőnek a 4.65"-os változatával lett felszerelve. Ez jelenleg a legjobb S II modell, mely valószínűleg igen kevés eséllyel jut ki az országból - azonban a Nexus S is a legjobb Galaxy S specifikációinak 95%-ával érkezett, és valószínűleg a Prime esetén is ez lesz a gyakorlat.

Ellentétben az iPhone 4S Retina kijelzőjével, amely pixelenként 7 alpixellel dolgozik, a Super AMOLED 12 alpixel segítségével állítja elő a képet. A dolog külön pikantériája, hogy a nemzetközileg elterjedt S II 4.27"-os kijelzője csak 218 PPI-s, és mégis mindenki elismerően szól róla.

Specifikációk

Az iPhone 4S végre két magos, A5 processzorral lett felszerelve. Ez hatja az iPad 2-őt is, de valószínűleg olyan 1GHz körül lőtték csak be. Emellett a feltételezések szerint 1Gb RAM is került bele - ez az Androidok nagy részéhez mérve nem kifejezett újdonság. Az S II HD LTE 1.5GHz-es, két magos Exynos processzorral lett felszerelve (legújabb Exynos). Emellett 1Gb RAM-ot, 16Gb belső tárterületet, valamint 8 megapixeles kamerát is kapott, valamint LTE támogatást.

Mint már említettem, valószínűleg a Nexus is hasonló specifikációkkal fog rendelkezni, esetleg a kijelző lesz egy árnyalatnyival kisebb, mindössze 4.3"-os.

Emellett nem szabad megfeledkezni az Ice Cream Sandwich-ről sem, melynek készítése során összegyűjtötték a Honeycomb és a Gingerbread legjobb részeit, majd eből kifőzték a napjaink vélhetően legjobb smartphone operációs rendszerét.

Mint a fent leírtakból is látható, az Apple jelenleg elvesztette a vezető a pozícióját az innováció területén. Ez nem jelenti, hogy drasztikusan csökkenni fognak az eladásaik, de jelenleg az Android diktálja a tempót, amivel egyelőre nem tudnak lépést tartani.

Ezzel együtt pedig kijelenthetjük, hogy a Nexus házon belül fog megmérettetni. Pedig én tényleg szerettem volna látni egy méltó cupertinoi ellenfelet...