Android Ice Cream - egyesített erővel?

Android Ice Cream

A következő Android OS esetében komoly kilátásokkal kecsegtet az a hír, hogy a keresőóriás a különböző variációjú rendszereit egyesíti. Amennyiben hitelt adhatunk a pletykáknak, úgy az okostelefonokhoz, tabletekhez készült Androidokat és a Google TV kódbázisát is bele szándékoznak vonni a fejlesztésbe.

Az összevonás előnye, hogy mind a Gingerbread okostelefonokon elért teljesítménye, mind a Honeycomb tablet támogatása és a Google TV-t kiszolgáló szoftver egy kalap alá kerülne, így a fejlesztők munkáját nagyban megkönnyítenék, ráadásul az átjárhatóság is roppant egyszerűen megoldhatóvá válna. Nem is beszélve a Google által kiadott frissítések gyors és összevont érvényesítéséről.

Többen feltételezik, hogy talán épp az egyesítésre tett kísérletek miatt késett már a Gingerbread is, ám a cég csak annyit közölt, hogy a csúszás főként a gyártók hibájából következett be. No meg persze nem mellékesen igyekeztek visszanyerni az irányítást az úgynevezett Android ökoszisztéma fölött.

A Google hivatalos forrásai feltehetően az Ice Creammel kapcsolatban majd csak májusban, a Google IO eseményen tesznek közzé részleteket. Így most, hogy már mindössze egy hónap van a konferenciáig, egyre inkább várható, hogy több információ szivárog majd ki a készülő Ice Cream-ről, ám hivatalos közleményeket majd csak a nagy esemény alatt kapunk.