Android 4 + iOS 5 = Windows Phone 8

Windows Phone

Volt szerencsém nem egy Windows Phone 7.5 telefont kipróbálni, de a pokoli gyors és reszponzív UI mellett egyáltalán nem tudott meggyőzni a Microsoft arról, hogy márpedig nekem azonnal fel kell hagynom az Androiddal, és visszatérnem hozzájuk (ó, azok a régi MSN-es napok...). Megvan a véleményem a MetroUI-ról, plusz a WP életben tartásáért tett lépéseikről, de most nem ez a lényeg. Lássuk, mit hoz Apollo, a Windows Phone következő generációja.

Felzárkózva a mai elvárásokhoz, összesen négy különböző felbontást támogat majd az új operációs rendszer. Emellett lesznek több magos processzorok, és MicroSD slot is a telefonokon.

NFC chipek is helyet kapnak majd az eszközökben, amelyek segítégsével Google Wallett és Android Beam szintű funkciókat biztosítanak redmondból.

Ahol viszont egyértelműen előnyt élveznek, és végre ki is aknázzák remélhetőleg, az a Windows 8-cal való integráció. Az asztali OS kerneléből átemelt komponenseknek köszönhetően a fejlesztők majdnem egy az egyben átültethetik majd alkalmazásaikat telefonokra (bár szerintem ez a rész csúnyán be fog bukni az első fél évben). Ezzel együtt a szinkronizáció is egységesebb lesz.

Döntse el mindenki maga, hogy ennek örül-e, de a Skype is bele lesz égetve a rendszer magjába, melynek köszönhetően a Dialerből leeht majd VoIP hívásokat indítani.

Az adatforgalom területén is várható némi fejlesztés: hasonlóan a Kindle Silk-hez, vagy az Opera Mini-hez, a telefonra kerülő Internet Explorer 10 is tömörítetten kapja majd a tartalmakat a Microsoft szerverein keresztül. Emellett lehetőség lesz a programok adatforgalmának ellenőrzésére is.

Végül, de nem utolsó sorban, 128 bites BitLocker titkosítást is támogat majd az Apollo.

Összességében elmondhatjuk, hogy rengeteg jó dolgot készülnek integrálni a WP8-ba, és azt nem vitatom, hogy amíg az Android PC-s verziója nem érhető el mindennapi használatra alkalmas formában, nagyon nagy előnye lesz a cross-szinkronizálásnak. Viszont arra kíváncsi leszek, hogy a két magnak köszönhető extra teljesítménnyel mit fognak kihozni, mert már most is mesze a leggyorsabb OS a mobilpiacon (igen, az iOS-nél is gyorsabb, boohoo). Testreszabható megjelenést azonban biztosíthatnának, mert a MetroUI... nos, nem mindenki tetszését nyeri el, maradjunk ennyiben :)

Az más kérdés, hogy jelenlegi formájában számomra (lassan 3 év Android után) teljesen használhatatlan, miután a Google accountot valamiért (khm) nem szinkronizálta be.