A Samsung és az Apple sem kapta meg azt, amit akart

Apple vs. SamsungAz Apple és a Samsung között fenálló viszály egyre nevetségesebb fordulatokat vesz a cupertinóiak oldaláról, míg a Samsung egy igen merész húzással látni akarta az iPad 3-at, illetve az iPhone 5-öt. A bíróság azonban elutasította a keresetet, melyet azért nyújtottak be, hogy a várhatóan egy időben piacra kerülő termékek miatt az Apple ne indíthasson újabb jogi eljárásokat az esetleges külső jegyekben történő egyezések miatt.

Lucy Koh bírőni a tegnapi nap folyamán 11 oldalas magyarázattal kísérve elutasította a kóreai gyártó követelését. Az indoklás szerint a Samsung nem hozott fel semmi olyan érvet, mely kellően megindokolná a még meg nem jelent, illetve be nem jelentett Apple termékek idő előtti megtekintését.

Azonban az Apple nem lélegezhet fel teljesen: a bírónő döntése értelmében addig nem élhetnek jogorvoslati kereslettel a Samsung ellen, amíg a bíróság részére át nem nyújtják az iPhone 5, valamint az iPad 3 egy-egy példányát elemzésre.

A Samsung tehát nyugodtan, és megtorlások nélkül árulhatja tovább eszközeit az amerikai piacon, valamint jelenleg nem kell egyeszségre sem jutnia riválisával.