A Google és a Samsung uralja a mobilpiacot

Android vs. iOS

A ComScore közzétette a júniusra és júliusra vonatkozó adatait, melyből továbbra is látszik, hogy a Samsung, illetve a Google uralja a mobilpiacot. Az Android immár 41.8%-os részesedéssel vezet, ami a korábbi adatokhoz képest 5.4%-os növekedést jelent. Az iOS stabilan tartja a második helyét, 27%-kal, míg a harmadik helyre a RIM futott be, 21%-kal.

Míg előbbi 1%-kal erősítette pozícióját, a BlackBerry-t gyártó cég 4%-os csökkenést tudhat magáénak.

Ami a gyártókat illeti, a Samsung továbbra is vezeti a listát 25.5%-os részesedéssel. A koreai céget szorosan, 20.9%-kal követi az LG, míg a harmadik helyen a Motorolatalálható, 14.1%-kal. Az Apple és a RIM fej-fej mellett állnak a negyedik és ötödik helyen, 8.3, illetve 8.2%-kal.

Ugyan az adatok csak az Amerikai Egyesült Államok lakóira vonatkoznak, érdemes megjegyezni, hogy náluk csak a mai napokban kerül forgalomba a Samsung Galaxy S 2, ami valószínűleg további súlyos százalékokat hajt majd a Google és a Samsung malmára.