A felhasználót helyezi a középpontba a Windows Phone 8

Microsoft

A Google mai nagyszabású kampánya és bejelentése mellett a Microsoft sem volt rest és bemutatta a Windows Phone 8-at, valamint az azzal járó újdonságokat. Joe Belfiore, a Windows Phone Program menedzsere úgy nyilatkozott, hogy az új operációs válasz arra, ami szerintük a mobil ekoszisztéma evolóciójának hiánya, és a Microsoft az embert helyezi a központba, nem pedig ikonokat.

Ennek egyik lépése az úgynevezett Live Tiles, avagy csempék használata, amely segítségével a felhasználók bizonyos embereket közvetlenül elhelyezhetnek a homescreenen, hogy mindig megjelenek az adott személlyel kapcsolatos legfrissebb információk - mint például a Facebook frissítései.

Hasonló módon a lockscreenre is lehet ilyen csempéket pakolni, ahol a felhasználó maga adhatja meg, hogy melyik alkalmazások jelenítsenek meg ott tartalmat. A másik fő újításnak a Skype alkalmazást említették, amely ugyan még nincs kész, de folyamatosan be lesz kapcsolva és képes lesz hívásokat fogadni.

A Windows Phone 8 emelett tartalmaz egy Data Sense nevű dolgot, ami a mobil hálózatokon keresztüli adatforgalmazás szabályozza, amennyiben a felhasználó kezdi elérni a határt. Emellett képes a látogatott oldalak tartalmát tömöríteni, amelynek segítségével akár 45%-kal több időt tölthetünk majd a neten, mint a hagyományos megoldásokat alkalmazó más platformokon - állítja a Microsoft.

Emellett a People Hub is átesett némi fejlesztésen: immár lehetőséget különböző szobák létrehozására, ahol a jelenlévőkkel lehet különböző tartalmakat megosztani, amit mások nem látnak majd. Végül, de nem utolsó sorban bemutatták a SkyDrive alkalmazást is, amelynek segítségével Windows eszközök között lehet tartalmakat szinkronizálni - Office dokumentumokat és fotókat.