Virtuálisan tanít bárkit vezetni a Ferrari

Ferrari

Úgy tűnik, a Ferrari törleszteni szeretne a 458-as tűzesetekért, így hamarosan verseny szimulátort dob piacra, melyen bárki csiszolhatja majd vezetési képességeit.

A teljes nevén Ferrari Virtual Academy 2010-re hallgató szimuláció a márka saját Forma-1-es tapasztalatait egyesíti, hogy kellően realisztikus élményt nyújtson. A lézeres szkenneléssel és Motion Capture technológiával „megörökített” versenypályák is azt a célt szolgálják, hogy a képernyő előtt ülve is érezzük orrunkban az olajszagot és a szemünk szélére kiülő gumiport. A forgalmazás kezdetén az F10-es autó lesz választható, amit Fiorano, valamint Mugello mellett a Nürburgring aszfaltján is terelgethetünk majd.

A játék szeptember 9-től lesz letölthető 15 euró ellenében, melyhez a gyártó szavai szerint „exkluzív Scuderia kütyü és további meglepetések” is járnak. Hogy ez alatt mit ért a Ferrari, arról fogalmunk sincs, de nézzék meg Önök is a hivatalos ízelítőt, hátha abból kiderül valami erről. Mindenestre Fernando Alonso nagyon akarja, hogy kipróbáljuk a programot. Márpedig F1-es világbajnoknak nem illik ellentmondani, úgyhogy a hónap közepén leporoljuk a sarokban pihenő kormányt, és virtuális teszt keretében utánajárunk, hogy mire képes a leggyorsabb Ferrari.