Újabb szabadalom az Apple kezében

Patent Troll

Azzal nem tudok vitatkozni, hogy az Apple volt az első cég, amely multitouch technológiával látta el valamelyik eszközét. Azonban az új szabadalom nem összekeverendő az olyan teljes mértékben nevetséges dolgokkal, mint például a szimpla ujjmozdulat levédése, vagy a cég állítása, miszerint a multitasking is az ő agyszüleményük. Ami talán egy kis aggodalomra adhat okot, hogy a multitouch-ra is szabadalmat kaptak.

Mint már említettem, ez egy olyan dolog, amit tényleg ők vezettek be először. A szabadalom azonban nem korlátozódik az iPhone-ra - a cég állítása szerint asztali gépek, tabletek, PDA-k, laptopok és médialejátszók is alkalmazhatják a technológiát.

A szabadalom azt írja le, hogyan regisztrálja az eszköz az érintés eseményét. A kapacitív kijelzők működéséből fakadóan amikor a felhasználó ujja hozzáér a kijelzőhöz, földeli az adott ponton, és innen tudja a telefon, hova "kattintottunk". A multitouch nem tesz mást, mint érzékeli a helyet, eltárolja azt, majd egy iterációs változó segítségével számolja, pontosan hány ponton is érintjük a kijelzőt.

Azt biztosra vehetjük, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban újabb perek tucatjait indítja majd az Apple fő riválisai - Samsung, HTC, Motorola - ellen. Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy a Samsung és a HTC olyan kulcsfontosságú 3G szabadalmakat birtokol, amelyek az iPhone telefon részének alapvető működését biztosítják.