Újabb fejfát kapott a Windows RT

Windows RT

A Microsoft képtelen túladni a Windows RT tableteken, a felhasználók után pedig egyre több gyártó dönt úgy, hogy elpártol bukott platformtól. Talán a Samsung volt az első, aki nyíltan elhagyta a süllyedő hajót, majd a HTC májusban, majd az Acer június elején jelentette be, hogy a közeljövőben egyáltalán nem akar foglalkozni Windows RT tabletekkel. Ha pedig ez nem lett volna elég a Microsoftnak, ma újabb nagy név vert szöget az RT koporsójába.

Jonney Shih, az Asus elnöke kijelentette, hogy az eddigi eladási staisztikák alapján nem igazán tűnik gyöngyöző üzletnek Windows RT gépekkel foglalkozni, így a cég inkább a rendes - értsd: valamivel jobban fogyó - Intel alapokra építő Windows 8 eszközökre koncentrál.

Ennek ellenére a Ballmer-kompánia még mindig kitart amellett, hogy az RT be fog futni és már alig várják, hogy bemutathassák a második generáció tagjait.