Tim Cook papíron átveszi az Apple irányítását

Tim Cook

Steve Jobs lemondott az Apple CEO (Chief Executive Officer, vezérigazgató) posztjáról. Az ok feltehetően a vezér egészségügyi problémáira vezethető vissza. Pár éve májátültetésen esett át, az azt megelőző években hasnyálmirigyrákkal kezelték, melynek következtében hasnyálmirigyének felét el kellett távolítani. Korábban két hosszabb "betegszabadságot" vett ki, ám minduntalan jelen volt, mint az Apple arca.

Lemondását az Igazgató Tanácsnak írt levelében közölte, valamint utódául Tim Cook-ot, az eddigi COO (ügyvezető igazgató) javasolta. A tanács elfogadta, és azonnal megtette elnökéül Jobs-ot. Mint a levélből is kiderül, ezt maga Steve kérte.

A levélből az is kiderül, hogy nem vonul vissza az Apple-től, csupán új szerepkörben díszeleg majd. A hatalma teljes mértékben megmarad, és továbbra is ő fogja meghatározni a fő csapásvonalakat.

Tehát összegezve: semmi nem változik, Tim Cook csak egy egyszerű "dublőr" lesz.

A bejelentést követően, mint az várható volt, a részvényke értéke 5%-ot esett a tőzsdén. Ez részvényenként 19 dollárt jelent. Az Apple az elmúlt órákban megközelítőleg 17 milliárd dollárt veszített értékéből.