Samsung vs. Apple: megszületett a dél-koreai ítélet

Samsung vs. Apple

Úgy tűnik lassan, de biztosan kezd vége lenni a fekete, lekerekített sarkú téglalapok és a zöld hátterű, telefont ábrázoló ikonok miatti bírósági ügyeknek: a dél-koreai határozat azonban elég meglepő, és azt is mutatja, hogy a hazai pálya nem feltétlen jelent előnyt minden helyzetben. A történet vége az lett, hogy nem csak jó pár eszköz forgalmazását tiltották be az országban, de mindkét fél köteles fizetni a másiknak emellett.

A szöuli bíró végső szavai szerint az Apple jogtalanul használ két Samsung technológiai szabadalmat, míg a dél-koreai gyártó a cupertinoi "bounceback" alkalmazásával sértette meg a konkurencia szellemi tulajdonát. Az ikonok dizájnja azonban nem jelent problémát.

Az Apple minden szabadalom után 17.650 dollárt köteles fizetni - összesen 35.300 dollárt, míg a vetélytársnak 22.000 dollár kártérítés megfizetésére kötelezték. Eredetileg mindkéát cég nagyjából 90.000 dollárnyi kártéritést követelt a másiktol.

Mindennek tetejébe a következő eszközök forgalmazása került betiltásra (az országban): iPhone 4, iPad 2, Samsung Galaxy S 2, Galaxy Nexus, Galaxy Tab és Tab 10.1.