Motorola szabadalmakat sért az Xbox 360

Xbox

Azért vicces, hogy ennyi évvel a bemutatása után derül csak ki, hogy a Microsoft négy szabadalmat is jogtalanul használ az Xbox 360 működtetése során. Ezeket nem más, mint a Motorola birtokolja, és leginkább a H.264-es videó kódoláshoz kapcsolódnak. Bár a döntés még nem végleges, az ITC előzetes rendelete alapján a redmondiak vagy becsületes úton licence-elik a technológiákat, vagy az USA-ban repülhetnek a boltok polcairól a konzolok.

Nyilván nem hagyják annyiban a helyzetet, és a később tartandó tárgyaláson előhozakodnak valami magyarázattal (vagy tényleg csak kinyitják a pénztárcájukat).

A fő indok, amiért eddig nem igazán akartak fizetni, egyszerű: a Microsoft szerint a Motorola egyszerűen megöli az internetes videózást azzal, hogy az amúgy alapvető szabadalmakat nem a megfelelő árakon teszik elérhetővé. Éppen ezért bíznak benne, hogy a bíróság az ő javukra dönt majd, és a cég kénytelen lesz lejjebb vinni a licence díjakat.