Késik a Samsung saját felhője

Samsung

A koreai ETNews információi szerint a Samsung saját felhője, az S-Cloud jelentős csúszással nyílik csak meg. A kifejezetten erre a célra elkülönített divízió, az SDS által kitalált megoldást alkalmatlannak találták a cégnél, ezért az egész infrastruktúrát újratervezik. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikortól lesz elérhető a szolgáltatás.

A munkára a Samsung Media Solutions Center a KT-t kérte fel, akik a koreai publikus felhők mellett többek között az Amazon infrastruktúráját is működtetik.

Egy meg nem nevezett szakértő véleménye szerint a koreai cég magának köszönheti a bajt, mivel a rengeteg különböző eszköz kiadásával jelentősen megnehezítették azt a feladatot, hogy egy mindenki számára azonosan működő rendszert hozzanak létre.