Keményen profitál a Microsoft az okostelefonokból

Steve Ballmer

Ki mondta, hogy a Microsoft nem keres jól az okostelefonokon? Oké, ha a Windows Phone nevű lekváros buktáról beszélünk akkor valóban láthatjuk, hogy nem állnak túlzottan a helyzet magaslatán, de az a helyzet, hogy ha profitálni szeretnének, akkor igazából nem is nagyon kell foglalkozniuk azzal, hogy a saját kis platformjuk jól teljesítsen. Köszönhetően a szabadalmi trollkodásnak, a Microsoftnak annál jobb, minél több az Android.

A különböző licence üzleteknek köszönhetően a redmondiak jelenleg kb. 2 milliárd dollárt vasalnak be az Android OEM-eken, aminek nagyjából a 95%-a meg is marad a cégnél.

A sors iróniája azonban, hogy ezt a 2 milliárd dollárt az Xbox divízió évi átlagos 2 milliárd dolláros veszteségének fedezésére használja - ami azonban gyorsan megváltozhat, ugyanis ha Elop lesz az új fejes, akkor a tervei szerint nem csak a konzol, de a Bing divíziótól is megszabadítja majd a céget, a fókuszt pedig az Officera helyezné át. 

Mondjuk így lehet, hogy legalább abból valami használható lenne...