Itt az ideje elhagyni a Skype-ot

Skype

A Skype felvásárlása után a Microsoft szinte egyből azzal kezdte az új kort, hogy jogot adott magának a felhasználók üzeneteinek tárolására és átvizsgálására. Ezt a békát le kellett nyelni, elvégre belekerült a felhasználási feltételekbe, amit ugye mindenki elolvasott és elfogadott - görény húzás, de ez van. Ugorjunk az idei év májusára, amikor is arra derült fény, hogy a Microsoftnál szeretnek rápróbálni az említett üzenetekben küldött login adatokra, valamint előszeretettel csemegéztek a HTTPS linkek közül is - mindezt persze a felhasználók biztonsága érdekében. De ez még mindig semmi ahhoz képest, ami most jön.

Ugyebár van az USA-ban ez a PRISM nevű dolog, ami nagyjából engedélyt ad az NSA-nek és a különböző hatóságoknak, hogy minden felhasználó internetes forgalmát megfigyeljék. A valamire való szolgáltatók természetesen mindent megtesznek, hogy csak a lehető legindokoltabb esetben történhessen ez meg, azonban a redmondi gárda ismét beintett a felhasználóknak.

Múlt héten derült fény arra, hogy az NSA-nek és több kormányügynökségnek is szabad bejárást biztosítottak az Outlook, Skydrive és a Skype beszélgetéseket tároló szerverekhez. Nyilván Stevek mindent tagadnak, de minden bizonyíték ellenük szól. Azonban a felhasználóknak van még egy utolsó mentsvára: a külső fejlesztők által készített kliensek.

Ezek a kliensek képesek csatlakozni az említett Skype szerverekhez, azonban a rajtuk keresztül küldött üzeneteket nem tudja "biztonsági okokból átvizsgálni" a Microsoft. Aggodalomra azonban semmi ok, Redmondban erre is van megoldás! Év végén nemes egyszerűséggel kivonják majd az összes desktop API-t a forgalomból, aminek köszönhetően csakis az általuk készített hivatalos Skype kliens lesz használható - amibe persze azt tesznek bele, amit akarnak.

Nem is beszélve arról, hogy senkinek nem lesz semmilyen irányítása afelett, hogy pontosan ki és mit lát majd az üzenetekből - kivéve persze a Microsoftnak, akik készséggel állnak az NSA és minden egyéb ügynökség rendelkezésére a nap 24 órájában.