Itt a végleges CyanogenMod 9

CyanogenMod

A CyanogenMod 9 esetében a csapat úgy döntött, hogy visszaülneka  tervezőasztalhoz, kipucolják a kódot, és ezzel a jövőben rengeteg fejfájástól kímélik meg magukat - éppen emiatt az Ice Cream Sandwich ROM-ok jóval tovább készültek, mint az előző verziók. A december közepi megjelenést követően valamikor március elején jelentek meg az első nightly buildek,, melyek júniusban követtek az RC1-es változatok.

Ez nagyjából egy hónappal később követte az RC2, majd újabb Holdforduló után a csapat büszkén jelentette be, hogy a végleges verzióval is sikerült elkészülni hat hónappal aztuán, hogy az első nightly-k elérhetővé váltak.

Jelenleg azonban csak a GSM Galaxy Nexus tulajdonosok örülhetnek a végleges ROM-nak (mint az várható volt), de valószínűleg a többi telefon is hamarosan beállhat a sorba.

Addig is a GNex-hez innen lehet letölteni a végleges CM9-et, amelyet a szokásos módon kell telepíteni (kódnév: maguro).

Innentől pedig a Jelly Bean alapú CM10 nightly ROM-ok megjelenésére is jóval kevesebbet kell majd várnunk.