Határtalan emberi hülyeség: otthagyta Facebook profilját, miután kirabolta a kávézót

Facebook

A Facebook elterjedésével és egyre népszerűbbé válásával pár éve bevett szokássá vált, hogy a célszemélyt erős megfigyelés alatt tartották a rablók, majd amikor kiírta, hogy 2 hétig nyaralni fog, kipakolták a házát. Ezt a fajta megoldást még akár kreatívnak is mondhatjuk, azonban a bűnözők nem mindig ilyen okosak. Sőt, tegnap két calimai lakos bebizonyította, hogy az emberi hülyeség tényleg határtalan, miközben kiraboltak egy internet-kávézót.

A fiatalemberek besétáltak az üzletbe, befizettek két gépre, tették a dolgukat, majd amikor fizetni kellett volna, a pénztárcájuk helyett két pisztolyt húztak elő. El is vitték a bevételt, majd hazamentek, mint akik jól végezték a dolgukat. Az amúgy teljesen lapos történet itt vesz egy fájdalmas csavart.

A munkatárs kihívta a rendőröket, akik a helyszínre érkezve látták, hogy az egyik idióta (bocsánat, de erre már tényleg nem lehet mit mondani) bejelentkezve maradt a Facebook fiókjába. És nem, ez nem egy kamu profil volt, hogy majd jól félrevezesse a yardot - ami egyébként egy egész okos ötlet lett volna.

Miután megnézték, hol lakik, kényelmesen leparkoltak a háza előtt, intelligenciával kevésbé megáldott társunk pedig azóta élvezi a börtönélet minden percét. Személy szerint nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek, de keresni kéne neki egy hasonlóan éles elméjű női párt, és egy életre el lennénk látva Darwin-díjasokkal.