Három év letöltendő börtön Facebook postokért

Facebook

Ayman Yousef Mansour lett a második egyiptomi az előző elnök Hosni Mubarak bukása óta, akit három év letöltendő börtönbüntetésre ítélhetnek online „önkifejezésért”. Ellentétben Maikel Nabillal, aki egy blog bejegyzésért kapta a három évet, melyben a hadseregre tett sértő megjegyzéseket, Mansour tettének színhelye a Facebook volt, ahol az iszlám ellen vétett.

A hivatalos MENA hírügynökség szerint, Mansour ügyét azonnal büntetőjogi bíróság elé vitték, ahol az következő ítélet született:

„Mansour tudatosan és szándékosan sértegette az iszlám vallás iránti elkötelezettséget és vadul támadta Facebook postjaival a hívőket“.

Az azonban továbbra is rejtély, mi volt a post pontos tartalma. Az Egyptian Daily újságírója, Al Masry Al Youm állítása szerint a bíróság kijelentette, hogy a Facebook oldalon megjelent post a nemzeti egységet fenyegette.

A rendőrség Mansourt online nyomozta le, s augusztusban letartóztatták. A mai napon a bíróság bűnösnek találta szentségtörés vádjában, melyért hat hónaptól öt évig terjedő fegyházbüntetés vár Mansourra.

A vádról Heba Morayef, az emberi jogok képviseletében (Human Rights Watch) úgy nyilatkozott, hogy a szabadság ezen korlátozása mindössze hiúságról tanúskodik, s az emberjogi szervezeteknek már régóta célja ezen korlátozás felszámolása.

Ez már bőven nem az első eset, hogy egyiptomi állampolgárokat ítéljen el a bíróság az iszlámra tett kritikáért. Mubarak kormányzása alatt az egyiptomi blogger, Kareem Amer került rács mögé négy évre az iszlám és az előző elnök megsértéséért. Végül 2010 novemberében került újra szabadlábra. Amer ezek után részt vett az év eleji zavargásokban, amit néhány nap elzárással torolt meg az állam.