Gyerekülést veszünk az online plázában

Grando

Elképesztően nagyot változott egy év alatt a netes vásárlók érdeklődési köre. Míg tavaly év elején a kanapé volt a legmenőbb a Grando közel kétmillió terméke között, addig idén a gyerekülés a sláger. A kettő közötti összefüggést az olvasók fantáziájára bízza az online pláza üzemeltetője, az azonban biztos, hogy 2012 és 2013 első negyedéve között több mint 9 hónap telt el. Tavalyhoz képest feltörtek a számítástechnikai cikkek is, a korábban második kávéfőző pedig lecsúszott a toplistán.

Magyarország legnagyobb online plázája összegezte, milyen módon változott a vásárlói érdeklődés 2012 első negyedéve, és az idei első három hónap között. A tavalyi kanapé, kávéfőző, lökhárító mesterhármas helyét átvette a netbook, a gyerekülés, és a szőnyeg triója – ezeket keresték a legtöbben. Az autós társadalom hűséges maradt a Grando-hoz: a lökhárító három helyet lecsúszva, még most is a hatodik a toplistán, a kipufogó pedig feljött a tízedikről a hatodik pozícióba. 

Jön fel a vidék! Bár a legtöbb grandós tranzakciót még mindig Pest megyéből indítják, előretörtek a szabolcsiak és a csongrádiak is. Mindkét megyében majdnem másfélszeresére nőtt a vásárlások száma, de az ország nyugati részén, Vasban és Zalában is nyolcvan százalékos a siker a tavalyi első negyedévhez képest. Sokkal gyakrabban shoppingoltak január és március között a Hajdú-Bihar, a BAZ és a Győr-Moson-Soproni megyei grandósok is. Mindez azt bizonyítja, hogy a vidéki netezők hatalmas potenciált jelentenek az e-kereskedelemben. Olyannyira, hogy a Grando-n a vásárlók immár 70 százaléka nem fővárosi.

2012-ben a Grando-n eladott legdrágább termék egy Sony HD kamera volt, amelyért majd’ egy millió forintot fizetett a tulajdonosa. Ezt egy félmilliós Dell márkájú laptop és egy központifűtéses kandallókályha követte. 

Az egyedi vásárlások száma nagyjából 60%-kal emelkedett, s ma már csaknem kétmillió termékből válogathatnak az online plázában. Jó negyedévet zárt tehát a Grando, de még jobbat a vidéki vásárlók, akik tömegével találják meg számításukat az online plázában.

„A tavalyi év is jól példázta a szezonális termékek sikerességét, így most is komoly reményeket fűzünk a jó időhöz, és a nyárkezdethez, amely elsősorban a mobil medencék, a kerti trambulinok, és természetesen a légkondícionálók eladásaira lehet hatással” – mondta Orova Balázs, az allegroup.hu Kft. B2C üzletágigazgatója. – A szezonális termékek mellett egyre nagyobb teret nyer a divat irányvonal is, folyamatosan nő az új ruházati márkák száma is a Grando-n.”