Grafikonokat is rajzol a Google - éppen időben az egyetemisták megmentésére

Math

Az én időmben is voltak szép számmal mindenféle eszközök, amelyek a matek zárthelyikre, vizsgákra és szigorlatokra történő felkészülést segítették - az integrálni is tudó számológépeket például Bibliaként adtuk kézről kézre minden dolgozat alatt. Persze ez nem sokat segített, amikor a görög ABC betűiből kellett volna egy, azaz egy darab egész számot eredményül kapnunk. Ekkor jöttek szóba az olyan külső megoldások, mint a Wolfram Alpha, illetve volt még egy webes alapú program is, aminek már nem emlékszem a nevére. Ma azonban a Google egy lépéssel, avagy ha aktuális lenne, akár plusz jegyekkel is segítené a felsőoktatásban eltöltött karrieremet: a számológép után immár függvényeket is képes megjeleníteni a weboldalon belül.

A használata pedig jóval egyszerűbb, mint a már korábban említett segédleteké: csak írjuk be a keresősávba, mi az, amit látni szeretnénk.

No, akkor lássuk néhány kedvencemet (bár kénytelen leszek elhinni neki, mert mára megkopott az amúgy is fakó tudásom):

Első nekifutásra úgy tűnik, hogy csak 4 függvényt tud egyszerre megrajzolni, de ez már így is több, mint amire én képes voltam fénykoromban. És ezek még csak a bemelegítő feladataink voltak... Kíváncsi vagyok, mikor fog tudni teljes elemzést levezetni :)