Elkészült a hivatalos RDP app, szokás szerint alapvető hiányosságokkal

Microsoft Remote Desktop Client for Android

Lassan hat év telt el azóta, hogy az okostelefonok megkezdték világhódító körútjukat a zsebeinkbe - azonban volt egy funkció, amire az elmúlt hat évben nem igazán sikerült hivatalos megoldást kapnunk a gyártótól. Gondolom senkit nem lep meg, hoy ismét a Microsoftról van szó, akik egészen idáig képtelenek voltak egy hivatalos távoli asztal klienst kiadni. No, de ennek immár vége! Illetve fogalmazzunk úgy, hogy most már van hivatalos, Microsoft által készített app.

És ráadásul Androidon ingyenes, szóval gondolom, hogy iTuneson sem fognak pénzt kérni érte.

Természetesen, mint a Microsoft esetében szinte mindig, most is hiányzik egy-két alapvető funkció, ami mondjuk távoli asztalozásnál egy hangyányit lehet, hogy jól jönne - főleg mobilon. Ez pedig nem más, mint a pinch-to-zoom, vagyis a két ujjas zoomolás... Bizony, a redmondiak valahogy elfelejdkeztek erről a tök haszontalan dologról.

Ráadásul a képernyőn navigálni is csak úgy lehet, hogy nyomva kell tartani az ujjunkat. A kommenteket olvasgatva pedig úgy tűnik, hogy a Samsung biztonsági szabályi megfektetik az appot. De igazán nem lehet okunk panaszra, hiszen hat év rendelkezésre álló idő az bizony hat év...