Elengedték a Megaupload alapítóját

Megaupload

Január 20-án tartóztatták le Kim Dotcom-ot, a Megaupload vezetőjét, aki azóta kétszer is kérte, hogy óvadék fejében elhagyhassa a börtönt. Első körben elutasították, arra hivatkozva, hogy rejtett tartalékai vannak, és ezek segítségével elhagyja majd Új-Zéland-ot, ahol a bíróság az amerikai kormány kérésére megtisztelte minden vendégszeretetével. Mint később kiderült, valóban van pár Fülöp-szigeteki bankszámlája, azonban azok teljesen üresek.

Emellett a bíró megállapította, hogy semmilyen bizonyíték nem utal arra, hogy bárhol máshol lennének forrásai, így óvadék fejében szabadlábra helyezte.

A csavar ekkor jött, hiszen nem sokkal utána felfedeztek két további bankszámlát, melyek mindegyikén 2.000 dollár várta Kim-et. Emellett megpróbálták bizonyítani, hogy hamis utazási papírokra is szert tett, de ez sem sikerült nekik.

Ennek megfelelően jelenleg szabadlábon van, azonban az USA kormánya mindent megtesz, hogy a júliusban kezdőd perig kiadassák. Azért, hogy Kim-et jobb belátásra bírják, jelenleg vizsgálják, hogy felesége milyen szerepet töltött be a Megaupload-nál - természetesen volt szerepe, csak lehet, hogy ezt még ő sem tudja...