Egyelőre szabad marad az internet Európában

Lego Pirate

Emlékszünk még az ACTA-ra? Ha nem, itt egy gyorstalpaló: a jogvédő-huszárok legújabb terve - mely gyakorlatilag az amerikai SOPA ikertestvére lett volna - a nemes és jó ügy érdekében született volna meg, ám sokan úgy gondolták, hogy az online cenzúra egyik kezdő lépése lett volna. Szerencsére a kezdeményezés a mai napon elvérzett az Európai Parlament előtt, így egyelőre nem kell aggódnunk emiatt.

Ráadásul meglepő aránynal 478 nem szavazattal és 39 igennel. Ez azt jelenti, hogy az Únió területén belül sehol nem vezethetik be (nálunk sem), de a világ bármely pontján igen, amennyiben a 8 nem tagállamból legalább hat szentesíti - ez azonban a dolgok jelen állása szerint elég valószínűtlen.

Az öt éve benyújtott tervezet típusa miatt zárt ajtók mögött került tárgyalásra, ám számos részlet napvilágot látott így vagy úgy. Ezek közé tartozott például a kereskedlmi szintű kalózok bűnözővé nyílvánítása, illetve azoké, akik DRM-mel játszanak. Azt azonban nem taglalta, hogy pontosan mekkora mértékű jogsértésnél válik valaki bűnözővé, így könnyen lehet, hogy fél európa reggel már gazfickóként ébredt volna.

De ez most egy jó ideig elmarad. Vitorlát bonts!