Doomwatch: valódi Fringe ügynökök a valós világban

Fringe

Ellentétben a null síkba zuhanással a Cyberdyne, Skynet és Demon Seed olyan technológiai fenygetést jelentenek, amelyek léteznek. Persze még egyikük sem abban a formában, amelyben akár képesek lennének egyik percről a másikra átvenni az uralmat felettünk, mindenesetre a Cambridge Egyetemen úgy gondolták, hogy jobb félni, mint megijedni. A biztonságunkat agarantáló egységet pedig nem más vezeti, mint Jaan Tallinn, a Skype alapítója.

A Cambridge Egyetem Centre for the Study of Existential Risk, azaz a Létező Kockázatok Vizsgálatának Központjában megszületett Doomwatch egység tagjainak feladata az lesz, hogy a technológiai világ rejtélyes eseményeit vizsgálják ki, beleértve biotechnológiai, mesterséges intelligenciát érintő és a klímaváltozással járó dolgokat.

Az egység a nevét az 1970-es évek sorozata után kapta, ahol a szereplők hasonló feladatot láttak el. Napjainkban a témában J.J. Abrams Fringe (A rejtély) című sorozata foglalkozik a témával.

Tallinn társai Huw Price és Baron Martin Rees lesznek.