Balesetek és dugók élőben a Google Mapsen

Google Maps

A Google még júniusban vásárolta fel a közösségi közlekedési információkat szolgáltató Wazet, amelyet követően megígérték, hogy a felesztők tapasztalatait hasznosítva segítenek majd a Maps felhasználóknak elkerülni a különböző közlekedési dugókat. A Waze lényege, hogy a felhasználók menetközben, valós időben képesek jelenteni, ha épp a dugóban rostokolnak, baleset történt, vagy épp sikerült rátalálniuk egy szabad útra.

A Google Maps hasonló funkciót kínált eddig is a Traffic layeren keresztül, amely különböző színekkel jelezte az adott útszakasz állapotát. Persze ez közel sem olyan jó, mint a legutóbbi frissítés által hozzáadott funkciók.

Ezentúl a Waze felhasznlók által bejelentett balesetek, útlezárások, építkezések valós időben megjelennek a Google Maps Androidos alkalmazásaiban is, azonban az nem fog látszani, hogy ki jelentette az adott dolgot - ellenben a Waze rendszerében ugyanúgy pontot érnek majd.

Az új funkció fokozatosan válik elérhetővé a felhaszbnálók számára.