Az év prospektusa 2013

„A prospektus az egyik leghatékonyabb reklámeszköz – ez magyarázza, hogy digitalizált világunkban is töretlen népszerűségnek örvend. Elkészítése nagyon komplex tudást igénylő munka, melyet ezzel a díjjal szeretnénk elismerni.” – mondta Prech Tamás Zsolt a Media-Press ’91 Kft. ügyvezetője, a díj alapítója. Hozzátette: Bár két évtizedes nyomdaipari múlttal a hátam mögött rengeteg prospektust láttam, de kevés volt közöttük az igazán jó, mert nehéz eltalálni a cél, a grafika és a tartalom egyensúlyát.

Ezért a díj komoly szakmai presztízst jelent az alkotóknak, melyet a neves zsűri tovább emel.

A díjat elismert szakemberekből álló szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján ítélik oda. A szakmai zsűri tagjai között találjuk – többek között – Tonk Emilt a Magyar Marketing Szövetség alapítóját, Papp-Váry Árpádot, a BKF dékánját, Kathi Zsolt tervezőt és Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértőt.

A legjobb tíz helyezett szöveges szakmai értékelést kap, amely a verseny honlapján is megjelenik: így a sikert eredményező ötletekből bárki profitálhat.

Az értékelés szempontjai között szerepet többek között a design, a vizuális és felhasználói élmény mellett, hogy mennyire támogatja a marketinget és az értékesítést.

A zsűritagok értékelik a grafikus teljesítményét is. Emellett van közönségdíj is: a pályázatokra május 10-től lehet szavazni az azevprospektusa.hu oldalon.

A részvétel feltételeivel az evprospektusa.hu internetoldalon ismerkedhetnek meg az érdeklődők, valamint ugyanott tekinthetők meg a beküldött pályázatok. A versenyre május 21-ig jelentkezhetnek hazai cégek vagy magyar leányvállalatok.