Az Apple újdonságai: iPhoto, QuickTime Windows-ra és Mac firmware update-ek

Apple

Az Apple nem csak, hogy az iCloud kikupálásával tett előrelépéseket, de az update-ek is csakúgy „záporoznak”, a leghasznosabb fajtából. A csütörtöki nap folyamán az Apple nem kevesebb, mint hat újdonságot jelentett be a közönség számára. Ezek mindegyike valamilyen új kompatibilitást céloz meg illetve hasznos javításokat eszközöl, melyeket vásárlóik jó idei egyre hangosabban követelnek. Emellett egyikük érdekes új feature-rel szolgál a legfrissebb iMac-ekhez.

Vegyük sorra:

EFI Firmware Updates (MacBook Air, MacBook Pro és Mac mini)

A firmware update-je a 2011 közepéről származó MacBook Air-ek és Mac minik, valamint a 2011 elei MacBook Pro-k számára készült, hogy a készülékek stabilabban működhessenek (ideje). Az Apple valamennyi felhasználója számára javasolja a frissítéseket, szokás szerint forradalmi köntösben, hiszen lehetőleg a konkurencia előtt járva körülbelül 5 évvel (az ígéret szerint) érdemes beszerezni az ójdonságokat.

iMac EFI Update 1.7

Természetesen az iMac sem maradhat ki a firmware újdonságesőből. Nemcsak firmware update-et kapnak a 2011 korai hányadában érkezett (amennyiben a május még korán van) iMac-ek, de egy teljes új feature is érkezik. Az újdonság lehetőséget ad Lion Recovery-re egy internet kapcsolattal a Mac-eknek. Amennyire tudjuk azonban, ez még nem lépett működésbe. Emellett tartalmaz néhány javítást, melyek megoldják az Apple Thunderbolt Display kompatibiltását és a Thunderbolt Target Disk Mode kérdéseit. Az érintettek körében szintén erősen javasolt utánajárni a beszerzés lehetőségeinek.

iPhoto 9.2.1

Egy szerényebb átvariálás alól az iPhoto sem vonhatta ki magát, így többé nem kell attól tartanunk, hogy az iPhoto váratlanul kilép a Mac-eken, ha a 3ivxVideoCodec plug-in installálva van(igazán megnyugtató). Akkor is érdemes azonban beszerezni az újítást, ha éppen nincs ez a plug-in a gépünkön, hiszen mit sem veszíthetünk vele, állítják az Apple jóhírét kelteni vágyók, gyér sikerrel, ám annál nagyobb fizetett buzgalommal. Az update elérhető a Software Update és az Apple oldalán, ha az alkalmazás már előzetesen telepítésre került a Mac-en. Egyéb lehetőségként azonban akár a Mac App Store-ban is beszerezhető, ha ezek után valaki kedvet érez.

QuickTime 7.7.1 Windows-ra

A Mac felhasználók természetesen nem olyan önzők, hogy minden mókát maguknak sajátítsanak ki: jut a Windows user-ek számára is hely az Apple szívében. Mivel azonban itt egy Windows alkalmazásról van szó, semmi más nem történik, minthogy egy fokkal nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat a telepítés után. A semminél állítólag ez is több. Főleg dollárban.

Ezek után összegezve a látottak érzékelhetően az Apple továbbra is folytatja a tőle megszokott üzletpolitikát. Kérdéses azonban, hogy ez elegendő lesz-e ahhoz, hogy a jelenleg karizmájából sokat vesztett cég tartósan megőrizze nagy gonddal kialakított renoméját. Vagy Steve Jobs nélkül hamarosan nagy változásokat látunk majd?