Apró malőr, nagy galiba a Chrome körül

Microsoft

Aki azt gondolta, hogy a Microsoft beletörődik a sorsába, és tisztességgel viseli az Internet Explorer süllyedő hajójának kapitányi szerepét, tévedett. Azok, akik szerettek volna átgurani a Google vonatra és Chrome-ra váltani, valószínűleg meglepődtek, amikor a Security Essentials PWS:Win32/Zbot malware-ként azonosította a rivális böngészőt, és ezzel együtt törölte a rendszerből, valamint megakadályozta az újratelepítését.

Természetesen azóta már javították ezt a hibát, mely egy apró tévedés melléktermékeként jelentkezett...

Aki azonban továbbra sem tudja elindítani a Chrome-ot, az a Google Blog-ján található utasításokat követve maga is helyrehozhatja a dolgokat. De nézzük a történet hátterét, hiszen a Microsoft soha nem próbálná ellehetetleníteni a konkurenciát (még a végén az Apple beperelné őket az üzletpolitika másolása miatt...):

Szóval, a lényeg, hogy a Chrome rengeteg frissítést kap. Míg ezek közül a legtöbb a színfalak mögött történik, és nem érinti a felhasználót, valamint az operációs rendszert közvetlenül, addig a lokális frissítések biztonsági rizikót is horduznak magukkal. Ez nem csak a Chrome esetén van így, a Skype, a Firefox, akámelyik program megbukhat a biztonsági teszten. A személyes adatok védelme pedig fontos, így a Microsoft minden frissítés során átvilágítja a programokat, hogy megakadályozza a kellemetlenségeket.

Figyelembe véve a Chrome frissítési tempóját, ez igen sok munkát igényel. A Google pedig nem köteles minden esetben Redmondban kuncsorogni, hogy ugyan már, szánjatok ránk ma is 5 percet.

Erre találták ki az úgynevezett safe publisher fogalmát, melyek olyan cégek, akik frissítései automatikusan átmennek a rostán. És mint az előbbiekből következik, a Google nincs köztük.

A lényeg tehát, hogy továbbra sincs semmilyen vírus, illetve malware a Chrome-ban, csak egy kis adminisztrációs hiba történt.