A szem átformálsával szüntetik meg a rövidlátást az új lecsék

Contact Lenses

A közellátó emberek szeme a távoli dolgokat nem igazán tudja befókuszálni, emiatt szemüveget kell hordaniuk. Ez nem oldja meg a problémát, és sokszor az idő múlásával csak ront a helyzeten. Egy újonnan kifejlesztett kontaktlencse azonban segíthet a gyerekeken: a fény fókuszálása mellett ráveszi a szemet, hogy másként növekedjen, mint a szervezet által eredetileg tervezett módon.

A Myopia kialakulásának oka a hosszúkás szem, amely miatt a lencsék nem tudják megfelelően fókuszálni a fény a távol lévő retinára. Ezen segítenek a szemüvegek, azonban az Optical Society of America szakemberei szerint ilyenkor a szem növekedése során a retinát úgy "mozgatja", hogy a fókuszpontba kerüljön - amit viszont a szemüveg határoz meg, így anélkül gyakorlatilag még rosszabb lesz az állapot, mint eredetileg (ezt sajnos én is tapasztalom).

Az új lencsék a fény retinára történő fókuszálását változtatják meg, amelynek következtében megváltozik a szem növekedése és nem nyúlik ki hosszútávon. Az OSA szerint akár már az év végén elérhetővé válnak a szemészek számára, azonban csak gyermekek számára lehet majd felírni őket.