A Sony szinergiát teremtett különböző termékvonalai között

Sony

Az IFA Nemzetközi Szórakoztató Elektronikai Vásáron a Sony elnök-vezérigazgatója, Kazuo Hirai személyesen mutatta be a japán gyártó legújabb termékeit, amelyek mindegyike alátámasztja, hogy a cég szinergiát teremtett különböző termékvonalai között, és az egységes „One Sony” már a közeljövőben olyan felhasználói élményt nyújthat vásárlói számára, melyet egyetlen konkurens gyártó sem tud megközelíteni.

A Full HD felbontás négyszeresét megjelenítő televízió, érintőképernyős ultrabook, vezeték nélküli képességekkel rendelkező kompakt kamera, új tabletek és mobiltelefonok, valamint számos egyedi alkalmazás, melyek segítségével mindezek kommunikálni tudnak egymással – a Sony magasabb szintre emelte az otthoni szórakoztatás színvonalát.

„Különleges vállalat vagyunk, mely különleges időket él meg. Ez arra is rákényszerített minket, hogy szembenézzünk a realitásokkal, és kemény üzleti döntéseket hozzunk. De miután őszintén magunkba néztünk, visszataláltunk a Sony igazi értékeihez. Mostantól lézerpontosságú fókusszal ezeket fogjuk szem előtt tartani. Olyan termékeket mutatunk ma be, melyek a Sony hosszú távú elköteleződését képviselik amellett, hogy felhasználóbarát, egyszerűen kezelhető és minél inkább szórakoztató termékeket gyártson” – emelte ki Kazuo Hirai.

A cégvezető szerint az egységes Sonyról alkotott elképzelés a japán „Kando” szóval fejezhető ki a legjobban, mely arra utal, hogy az embereket érzelmeik vezetik. „A Sony mosolyt fakaszt vásárolói arcára” – ismertette a vállalat elképzelését az elnök-vezérigazgató.

Új tablet és érintőképernyős ultrabook

A Sony új, cseppálló borítással ellátott táblaszámítógépe az Xperia márkanevet viseli, mivel hivatalosan is a gyártó mobilcsaládjához tartozik. A hordozhatóság azonban nemcsak a névben jelenik meg, a gyártó számos egyedi alkalmazást fejlesztett az eszközhöz, melyek segítségével a Tablet S a család szórakoztató-központjává válhat.

Az egyedi fejlesztésű Socialife alkalmazás segítségével a tableten megnézhetjük, rendezhetjük és menedzselhetjük közösségi életünket az ismerőseink üzeneteivel együtt. Az érdekes híreket és cikkeket elmenthetjük későbbi olvasásra, és az alkalmazás a barátaink által olvasott cikkek alapján felhívja a figyelmünket az érdekes történetekre, témákra is.

A tabletben helyet kapott a Sony „One Touch” megoldása, mely az NFC (Near Field Communications) technológiát használja a különböző eszközök közötti kommunikáció megteremtéséhez. A technológia segítségével egyetlen érintéssel párosíthatjuk a tabletet az új Xperia mobiltelefonokhoz, fejhallgatókhoz, hangfalakhoz és más eszközökhöz.

A Sony a tablet mellett bejelentette új generációs ultrabookjait is, melyek a legújabb Intel processzorokkal és érintőképernyővel felszerelve kerülnek az üzletekbe.

Digitális képalkotás

A most megjelenő Sony NEX-5R típusú fényképezőgépet DSLR gépekre jellemző fotózási képességekkel és modern hálózati funkciókkal látták el. A gépben nagyméretű APS-C szenzor felelős a 16,1 megapixeles, nagy részletességű képekért és az éles full HD videókért. A BIONZ processzorral párosítva mindez hibátlan, alacsony zajszinttel rendelkező fotókat eredményez gyengén megvilágított belső terek esetén is, akár ISO 25600-as beállítási értékig.

A kamera a cserélhető lencséjű Sony gépek közül először használja a gyors hibrid autofókuszt (Fast Hybrid AF), amely kombinálja a fázis- és kontrasztérzékelést. A PlayMemories alkalmazáscsomag segítségével emellett lehetőség nyílik az NEX-5R képességeinek fejlesztésére is a különböző letölthető szoftverekkel. Már a megjelenés napjától elérhetőek a Picture Effect+, a Bracket Pro, a Multi Frame NR, a Smart Remote Control és a Direct Upload alkalmazások, és még továbbiak várhatók.

A Sony a sportolóknak is kifejlesztett egy új eszközt. A HDR-AS15 Action Cam ultra-kompakt Full HD kamerával az extrém sportok rajongói mostoha időjárási körülmények és nehéz terepviszonyok között is kiváló minőségű felvételeket készíthetnek. Az Action Cam akkumulátorral együtt mindössze 90 grammot nyom. A kamera egyszerűen illeszthető sisakhoz, biciklihez vagy síszemüveghez, de opcionálisan használható fejpánttal és vízálló tokkal is.

4K felbontás és Full LED televízió

A tévékészülékek legújabb generációjának első hírnökei közé tartozik a Sony most bemutatott, 210 centiméteres képátlóval rendelkező tévéje, ami a Full HD felbontás négyszeresét nyújtja. A Sony KD-84X9005 LCD televízió úgynevezett 4K felbontása 3280x2160 pixel méretben tárja elénk a lélegzetelállítóan gyönyörű képet, ami 60 fok széles látószögből is kristálytisztán látható. A hatalmas felbontás tökéletes megjelenítését az X-Reality PRO képjavító motor teszi lehetővé, amely képes az alacsony felbontású internetes videóktól kezdve egészen a HD és a Blu-ray videoanyagokig mindent feljavítani.

A készüléken a 3D filmeket is javított képminőségben élvezhetjük, ehhez könnyű, kényelmes, akkumulátor nélküli 3D szemüvegeket is mellékel a Sony. Ha hozzátesszük, hogy a korábbi Full HD felbontású készülékekhez képest harmadával csökkent a tévének a nézőtől mért ajánlott elhelyezési távolsága, könnyen belátható, hogy a bámulatos, 8,29 megapixeles felbontású LCD kijelzőn a szélesvásznú mozizás egy teljesen új élményt jelent majd.

A Sony legújabb LED tévéje emellett tartalmazza a gyártó összes eddigi innovációját a teljes LED háttérvilágítástól kezdve az X-Reality PRO képjavító technológiáig. A Sony HX95 Full LED tévé mind a 2D, mind pedig a 3D tartalmakat élethűen, gazdag színekkel és magas kontraszttal, elmosódás nélkül jeleníti meg.

A Full LED háttérvilágítás egészen pontosan ott emeli és csökkenti a képernyő fényerejét, ahol ez szükséges, így képes arra, hogy egyidejűleg világos részleteket és mély feketét jelenítsen meg. Ahogy egy film főhőse kilép a sötét folyosóról a napfényre ? a HX95 élethűen adja vissza a jelenetet annak minden részletével együtt. A Full LED technológia amellett, hogy szebb kontrasztot rajzol, energiát is megtakarít.

A jövő mozihangja

A kiváló képhez kiváló hang is jár. A Sony STR-DA5800ES házimozi-erősítő 9.2 csatornán szólaltatja meg a zeneművek és mozifilmek hangjait, így garantálja a tökéletes audioélményt.

A 9.2 csatornás hangrendszer két darab magasan elhelyezett első hangfalat és kettő, a tökéletes térhatásért felelős hátsó hangsugárzót ad hozzá a hagyományos 5.1-es hangzáshoz, melyek lehetővé teszik, hogy tökéletesen átéljük a hangélményt a zeneszerző vagy a rendező eredeti szándéka szerint. Mindezt még akkor is megpróbálja nyújtani a Sony készüléke, amikor valójában kevesebb hangszóróval rendelkezünk, ilyenkor ugyanis virtuális első hangszórók szimulálják a 9.2-es hangzást. Emellett beállíthatjuk a képernyő magasságát, ami biztosítja, hogy a filmek dialógusai pontosan a televízió vagy vászon közepén fognak megszólalni.

A zeneszeretők azt is értékelni fogják, hogy az erősítőbe igazi prémium hangzások kerültek. Így a Sony STR-DA5800ES előre programozott mintái segítségével visszaadja többek között a Bécsi Zeneegylet Aranyterme és az amszterdami Concertgebouw hangzását ? utóbbi kiemelkedő akusztikája miatt a napjaink második leglátogatottabb koncertterme a világon.

Személyi 3D lejátszó

Amikor viszont valóban nyugodt mozizásra vagy játékélményre vágyunk, felkaphatjuk a Sony új személyi 3D lejátszóját, ami minden bizonnyal az egyik legkönnyebb lehetőség arra, hogy egy teljes filmszínházat a fejünkre vegyünk.

330 grammos súlya alapján akár játékszernek is gondolhatnánk a Sony HMZ-T2-t, de nem erről van szó. A minden csúcstechnológiával felszerelt eszköz gyors reakcióidejű OLED képernyője „true cinema” módban ugyanúgy mutatja meg az élethű, szuper-éles 3D filmeket, ahogyan azokat rendezőik szélesvászonra elkészítették – másodpercenként 24 képkockával. A szemekhez külön-külön „beszélő” megjelenítő panelek elmosódás nélküli, élénk és kontrasztos képet produkálnak, a 45 fokos látószögnek köszönhetően pedig valódi moziélményt nyújtanak.

Fejhallgató dubstephez

A Sony most bemutatott MDR-1 fejhallgatócsaládjába 50 év innovációs tapasztalata került. A fejlesztésben részt vett a Sony Entertainment, a Sony Music énekes dalírója, Katy B, a dubstep világában jól ismert Magnetic Man csapat, valamint London egyik legelismertebb zenei stúdiója, a Whitfield Mastering hangmérnöke, Naweed Ahmed.

A közös munka során olyan designt terveztek, melynek célja az volt, hogy a fejhallgató minél jobban visszaadja a 30 és 40 hertz közötti tartományba tartozó hangokat. A sub-basszus frekvenciatartomány energiája az egyik legfontosabb eleme az olyan népszerű zenei stílusoknak, mint a drum and bass és a dubstep, de sokszor kap jelentős szerepet a rap és a hip-hop számokban is.

Ezért a sorozat tagjainak szellőzőnyílását a levegő könnyebb áramlása érdekében megnagyobbították, így a membrán szabadabban tud mozogni. Ez sokkal „ritmikusabb” mély hangzást generál, és több életet viszi zenébe – a basszusimádó zenekedvelők álma. Az új MDR-1 széria mindemellett modern formára tervezett és kényelmesen hordható prémium kategóriás fejhallgatókból áll, melyek között található hagyományos (MDR-1R), digitális zajszűrős (MDR-1RNC) és vezeték nélküli Bluetooth rendszerrel felszerelt (MDR-1RBT) is, melyek egyaránt 2012 októberében kerülnek majd a hazai üzletek polcaira.

Zene érintésre

A Sony új vezeték nélküli hangszórójához csak oda kell érinteni okostelefonunkat, és már indul is a zenelejátszás ? a hosszadalmas párosítás elfelejthető. Az NFC (Near Field Communications), azaz a közeli mezők közötti kommunikációt megvalósító technológia egyszerűvé teszi az eszközök összehangolását. Az új hangszóró emellett természetesen Bluetooth technológiával is felszerelt, így a korábbi generációs telefonokkal és tabletekkel is együttműködik. Ha pedig zenehallgatás közben telefonhívást kapunk, akár az SRS-BTM8-at is használhatjuk a kihangosításra.