A Microsoft hajlandó fizetni, ha Windows Phone-t sóznak rá a vevőkre

Steve Ballmer

Steve Ballmer mindig megmosolyogtat: egyszerűen imádom, ahogy próbálja takargatni az igazságot, hogy a Windows Phone 7 elkésett, a vásárlók szemszögéből nézve nem igazán versenyképes az Android-dal és az iOS-sel; vicces, ahogy folyamatosan szidja a Droidot és isteníti az Almát. Egyszóval ez az ember egy két lábon járó stand up comedy. Legújabb terve még a néhai Steve Jobs-ot is felülmúlja. Komolyan.

Az közismert tény, hogy az eladott Androidokon többet kaszíroznak, mint a saját operációs rendszerükkel szerelt telefonokon - ez mindenféle jogi és szabadalmi mizériának köszönhető. De most ez nem lényeg.

Mivel az elmúlt hónapokban mindössze 2.7%-os részesedést sikerült kicsikarniuk világszinten, a cég stratégiát váltott: ha nem tudod meghódítani, vásárold meg.

A cég az új kampányra csak az USA-ban 200 millió dollárt hajlandó beáldozni. Amennyiben egy AT&T dolgozó Android vagy iPhone helyett Windows Phone-t sóz rá a vevőre, 10 és 15 dollár közötti jutalomban részesül, egyenesen Redmondból. Nem, ez nem vicc.

Ez annak a burkolt elismerése, hogy a WP7 nem tudja felvenni a versenyt a vetélytársakkal.

Valamint - természetesen csak becslés szintjén - leszűrhetjük, hogy Microsoft-éknál mennyit ér egy ember lelke.