A kilenc ember, aki eldönti az okostelefonok jövőjét

Apple vs. Samsung

Lucy Koh mindent megpróbált, de a Samsung és az Apple képviselői harmadjára sem jutottak közös nevezőre. Innentől kezdve a történet kimenetele a Tisztelt Házon múlik, valamint a kilenc esküdtön, akik helyében egyikünk sem lenne valószínűleg. Egyrészt ítéletet hozni napjaink egyik legjelentősebb technológiai háborújában nem egyszerű dolog, másrészt a benyújtott bizonyítékok és papírhalom olvasása során garantáltan le fog zsibbadni az agyuk.

A szabadalmi szakzsargon mellett olyan kérdésekben kell majd ítéletet hirdetniük, mint például az Apple tartozik-e - és ha igen, mekkora összeggel - a Samsungnak az '516 és '941-es szabadalmak jogtalan használatáért. Avagy vice-versa, a dél-koreai gyártónak mennyire kell mélyen belenyúlnia a zsebébe, ha kiderül, hogy a mérnökei nemes egyszerűséggel lemásolták az iPhone dizájnját.

A hét férfiből és két nőből álló esküdtszék végső szava komoly hatást gyakorol majd az okostelefon piacra, ugyanis a hasonló perek kimenetelét jelentősen befolyásolja a mostani döntés. És itt jogosan merül fel a kérdés, hogy a kilenc véletlenül kiválasztott személy megfelelő-e a feladatra?

Az Ars Technica és a Reuters jelentései alapján a következőket sikerült megállapítani, már ami az esküdtek foglalkozását illeti:

  • egy elektronikai mérnök
  • egy háziasszony
  • egy építkezési munkás
  • egy fiatal munkanélküli férfi, aki szereti a videójátékokat
  • egy biztosítási ügynök
  • egy repülésipari mérnök, aki a légierőnél dolgozott
  • egy kerékpárüzlet áruházainak működéséért felelős menedzser
  • egy projekt menedzser, aki az AT&T-nél dolgozik
  • egy új cégekkel foglalkozó könyvelő

"Attól tartok egy súlyosan kusza esküdtszékkel van dolgunk. Még én sem értek mindent teljesen, pedig jóval többet foglalkoztam az üggyel, mint ők" - nyilatkozta Lucy Koh bírónő.

A kérdés persze jogos: miért nem szakértők ülnek a helyükön, akik ténylegesen foglalkoztak már intellektuális szabadalomsértésekkel? A válasz egyszerű: ez az amerikai bírósági módi. Mint a demokrációban általában, a döntés a tárgyalóteremben is a nép kezében van. Akik pedig hártasak a témában, azok tanúként már megjelentek.

Természetesen a dolog nem ennyire egyszerű: a döntésnek egyhangúnak kell lennie, és a több tucat felhozott eszközzel kapcsolatos kérdések listája meghaladja a 700-at is. Valamint - függetlenül a végeredménytől - várhatóan mindkét fél fellebbez majd. De még így is rengeteg hatalom van a kezükben, elvégre ők kilencen kitilthatnak olyan eszközöket az USA területéről, mint például a Galaxy Tab 10.1.