A kiadók engedélyével indítana zenei felhőt az Apple

Apple

Hasonlóan az Amazon-hoz, az Apple is saját zenei felhőt indít, mely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy zenéiket feltöltsék, mad később onnan streamelve hallgathassák eszközeiken. A fő különbség a két szolgáltatás között, hogy az Apple kiadók engedélyével teszi mindezt. Egyes információk szerint a négy nagy kiadó (Universal Music Group, Warner Music Group, Sony és az EMI) közül kettővel már sikerült megállapodást kötnie a cégnek, Eddy Cue, az Apple tartalomért felelős részlegének vezetője pedig a holnapi nap folymaán New York-ba utazik, hogy a másik két céggel is véglegesítse a megállapodást.

"Agresszívan és határozottan léptek fel. Az az érzésem, hogy minél hamarabb szeretnék elindítani az új szolgáltatást" - nyilatkozta egy, a zeneiparban dolgozó képviselő.

A Reuters információi szerint az online zenetár indulásra kész, azonban még egyik kiadóval sem sikerült megállapodniuk. 

Bár az Amazon ugyan ezt teszi lehetővé, a kiadók képviselői szerint a licence-ek lehetővé tennék az Apple (vagy a Google, akinek hasonló tervei jelenleg parkolóályán vannak) számára, hogy egy sokkal robosztusabb szolgáltatást alakítson ki, átláthatóbb felhasználói felülettel, jobb hangminőséggel, valamint egyéb lehetőségekkel.

Ami a legfontosabb, hogy a kiadók engedélyével az Apple lehetőséget kapna, hogy minden dalból egyetlen fő példányt kelljen csak tárolnia a felhőben, majd azt több felhasználó számára is elérhetővé tehetné (akik megvásárolták iTunes-on keresztül).

Az Amazon megoldása ezzel szemben sokkal inkább egy külső merevlemezre hasonlít, ahova a felhasználók kedvük szerint tölthetnek fel zeneszámokat, függetlenül minőségtől, hossztól - ehhez azonban csak limitált tárhelyet ad ingyenesen.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az Apple magára vállalná-e a szolgáltatás járulékos költségeit, vagy a felhasználóknak kell-e majd mind a tárhelyet, mind a licence díjakat.