Víkend (16E)

2015. szeptember 10-én kerül bemutatásra Mátyássy Áron thrillere, a VÍKEND, mely az InterCom segítségével jut el a hazai mozikba. Az Erdélyben játszódó, műfajteremtő film igazi sztárparádét ígér: a főszerepeket Gryllus Dorka, Simon Kornél és Lengyel Tamás valamint Árpa Attila, Szabó Domokos, Vass Teréz játssza.

Három jómódú, sikeres, boldog ember együtt indul Erdélybe, hogy egy kis hegyi faluban vadászattal töltsék a hétvégét. István (Lengyel Tamás) a milliomos építési vállalkozó, Márta (Gryllus Dorka) az ügyvédje és László (Simon Kornél) az ügyvédnő férje könnyed, békés, boldog napokra számít.

De tévednek.

Egy baleset során meghal egy falubeli férfi.

A látszólagos nyugalom gyorsan semmivé foszlik. Fokozatosan kiderül, hogy mind a három vendégnek megvan a maga titkos terve: a múltjukban rejlő titkok a szövetségesekből ellenséget, az ellenségekből talán újra szövetségest csinálnak. Az isten háta mögött, a Kárpátok sziklái között elszabadulnak a vad, ősi ösztönök – és mindenki csak magára számíthat…

Mátyássy Áron rendező 2009-ben Utolsó idők című első játékfilmjével elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját; az alkotást világszerte számos nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjába is meghívták. A Magyar Televíziónak forgatott Átok című tévésorozata a 2010-es Filmszemlén a Legjobb televízió film díját nyerte el, és megkapta az EuroMedia Awards Seal of Approval díját is. Legutolsó munkája a Csukás István kisregényéből forgatott Berosál a rezesbanda című ifjúsági tévéfilm volt.

Különleges meglepetéseket tartogató új thrillerét igazi sztárparádéval készítette el: Gryllus Dorka, Simon Kornél és Lengyel Tamás mellett Árpa Attila is játszik a filmben.

Főszereplők: Gryllus Dorka, Simon Kornél, Lengyel Tamás, Árpa Attila, Vass Teréz, Szabó Domokos. Fényképezte: Győri Márk. Zene: Hérincs Dániel.
Látvány: Szabolcs János Jelmez: Juristovszky Sosa
Írta: Gál Péter, Mátyássy Áron, Tóth Csaba.
Rendezte: Mátyássy Áron.

Mozibemutató: 2015. szeptember 10.
Színes, magyar film
Műfaj: thriller
Gyártó: Víkend Film Projekt Kft, Budapest Film Produkciós Kft és KMH One Kft.
Játékidő: 100 perc
Korhatár: 16E
Facebook:
https://www.facebook.com/MozICom
Előzetes:
http://bit.ly/Vikend_trl1_16E