Videó áradat: Majmok bolygója, Förtelmes főnökök, Lopott idő

Horrible Bosses

Az egyik szexmániás fogorvos, a másik diktátorhajlamú marketinges, a harmadik csak örökölte a gyárát, de mindent tönkretesz maga körül - bármekkora is a verseny, egyértelműen ők a világ legelviselhetetlenebb, legutálatosabb főnökei. Három beosztottjuk egy ideig nyögi a zsarnokságukat, ám eljön a nap, amikor összeszedik a bátorságukat, és fellázadnak. Persze, úgy, hogy senki ne vegye észre.

A titkos szervezkedés eredménye egy ravasz gyilkossági terv, amely véget vetne a sok főnöki gonoszkodásnak - és intő például szolgálhatna más gonosz felettesek számára is. De amit szegény beosztottak kitalálnak, az sosem sikerül. Még a sors is zsarnokoskodik felettük.

Az utolsó feliratos videóban Colin Farrell karakterét ismerhetjük emg egy kicsit részletesebben.

A Majmok bolygója - Lázadás című filmhez érkezett összeállítást a San Diego-i ComiCon-on mutatták be, és láthatjuk, ahogy a majmok komoly harcok árán átveszik az irányítást a város felett.

Elkészült a feliratos változata a Lopott idő (In Time, hazai bemutató: október 27.) 4 perces összeállításnak. Andrew Niccol (Gattaca, Fegyvernepper) rendező idén egy látványos és izgalmas filmmel jelentkezik, melyben olyan sztárok működnek közre, mint Justin Timberlake, Amanda Seyfried, Cillian Murphy és Olivia Wilde.

Az utolsó két videót nincs lehetőség beágyazni, így azokat sajnos csak a YouTube-on keresztül van lehetőség megtekinteni. Elnézést kérünk a kellemetlenségekért.