Idegenvezetés Oa felszínén

Green LanternAz Oa bolygó az Univerzum Védelmezőinek otthona lett, miután elhagyták szülőbolygójukat, Maltus-t, ahonnan a Zamaron-ok is származnak (eredetileg a maltusiak női tagjai voltak, de később szétváltak útjaik). Az első Védelmezők közel 10 milliárd éve születtek Maltus túlnépesedett világán, ahol az első emberszabásúak is éltek.

Evolúciójuk során valószínűleg ők lettek az univerzum első intelligens életformái.

Ekkoriban legtöbbjük magas, szürkés-kék színű, fekete hajú volt. Tudósok lettek, akik a körülöttük lévő világon kísérleteztek, melynek során új fajok is születtek, mint például a Psionok.

A sorsdöntő pillanat akkor következett be, amikor Krona egy időgépet használva meg akarta figyelni az univerzum születését, ám a kísérlet során rengeteg entrópia került a folyamatba, mely által az univerzum “öregen született”.

A bűntudattól sújtva a maltusiak áthelyezték az Oa bolygót az univerzum középpontjába, majd ők lettek a Védelmezők. Céljuk a gonosz elleni harc, valamint a rend és a béke megőrzése volt. Kinézetük is ekkor változott meg.