Legendás first ladyk

„Minden sikeres férfi mögött egy nagyszerű nő áll” – tartja a mondás. A Spektrum vadonatúj dokumentum sorozata hat ikonikus nő pályáját mutatja be: a többi közt Eleanor Roosevelt, Lady Bird Johnson, Jackie Kennedy, Nancy Reagan, Hillary Rodham Clinton és Michelle Obama életét.

Az Amerikai Egyesült Államok first lady szerepe minden korban izgalmas, és noha ez a pozíció semmilyen törvényben foglalt előírást nem jelent, valójában mégis rengeteg tennivalót takar. Az éppen regnáló elnök mindenkori felesége – vagyis jelenleg éppen Jill Biden – szervezi a Fehér Ház eseményeit, és minden olyan feladatot ellát, amivel az elnök megbízza, de sok first lady ennél sokkal többet is magára vállal.

Így például Michelle Obama is, aki Barack Obama feleségeként az Egyesült Államok 44.  és egyben első afroamerikai first ladyje volt 2009 és 2017 között.

Michelle nagyobb utat tett meg és több akadályt küzdött le, mint előtte bármelyik first lady. Tudta, hogy történelmet ír, és hogy az ő tetteit és lépéseit tízszer, százszor annyira fogják támadni, ami sokszor be is bizonyosodott, hiszen minden, fekete nőkre vonatkozó negatív sztereotípiát ráhúztak, ráadásul felnagyítva.

Bizonyára voltak, akik azt hitték, ha eléggé megalázzák őt, vagy ha elég hevesen sértegetik, akkor talán az egész családjával együtt visszavonul. Nem így lett.

„Barack és én ugyanazokat az értékeket hoztuk otthonról: hogy az embereket méltósággal és tisztelettel kell kezelni, akkor is, ha nem ismerjük őket, vagy nem értünk egyet velük.” – mondta Michelle egyik beszédében. A támogatottsága másnapra 20 százalékkal nőtt.

Minden first ladytől elvárják, hogy támogasson egy ügyet. Barbara Bush az írástudatlanság felszámolását, Nancy Reagan a drogok elleni küzdelmet. Michelle azt akarta elérni, hogy a gyerekek és szüleik egészségesen étkezzenek.

31 millió amerikai gyermek vesz részt a szövetségi iskolai étkeztetési programban, a gyerekek többsége a napi kalória felét ott kapja meg. Nem félt kijelenteni, hogy a gyerekeknek egészségesen kellene táplálkozniuk, és ez egy anya szájából hangzott csak igazán hitelesen. Az Egyesült Államokat megosztotta a téma, a hangulat ellenségessé vált. Még egy olyan ártalmatlan dolgot is átpolitizáltak, mint az étkezés, így a first lady fontos kezdeményezése veszélybe került. Michelle az étkezési reform miatti felháborodást tudta kezelni, de a személyes támadásokat már sokkal nehezebben.

Az emberek őt, a családját, a férjét kezdték támadni, amihez „segítséget” is kaptak Donald Trump személyében, aki viszonylag korán elkezdte a  harcot az elnöki székért. Egy alkalommal születési anyakönyvi kivonatot is követelt tőlük – mondván, hogy nem is amerikai születésűek - , mely remek példája volt az alaptalan gyűlöletkeltésnek.

Talán a rengeteg sikeresen megvívott harcnak köszönhetően Michelle Obama a remény és a lehetőségek szimbóluma lett milliók számára az Egyesült Államokban és a világ más tájain. Sok már first ladyvel együtt ő is örökre beírta magát a történelembe.

Spektrum premier: 2021. február 23. 21:00-kor