Ismét elmaradt az Ítélet Napja

Terminator Judgment Day

James Cameron április 19-én 20 óra 11 perckor twitteren közölte, hogy a Skynet öntudatra ébredt. Bár az Ítélet Napja elmaradt, de mint azt a T-800-as is megmondta, bekövetkezése elkerülhetetlen. Ha minden a “terv” szerint ment volna, ma reggel már egy új világra ébredt volna a maréknyi túlélő, akik John Connor vezetésével harcolnak a gépek ellen.

Az Ítélet Napja eredetileg 1997. Augusztus 4-én következett volna be, amikor aktiválása után keleti idő szerint 2 óra 14 perckor a Skynet atomrakétákat lő ki Oroszországra.

A Terminator Salvation: Cold War című regényben az Ítélet Napja 2003-ban jön el, amikor minden jel arra mutat, hogy Amerika atomtámadást indított a világ többi része ellen. Dimitri Losenko százados ezek után megtorló hadműveletekbe kezd, ahol stratégiai célpontokat semmisítenek meg Alaszkában. 15 évvel később, túlélők egy kis csoportja az alaszkai hóviharban küzd a túlélésért, majd sikerül befogniuk egy adást, mely John Connor üzenetét tartalmazza.

Miután Sarah, John és a T-800-as elpusztították a Cyberdine főhadiszállását, az Ítélet Napjának dátuma 2004. július 25-ére módosul. Ezt nem sikerül megakadályozniuk, így keleti idő szerint 6 óra 18 perckor a Skynet kilövi a rakétákat.

A Terminator: The Sarah Connor Chronicles című sorozat figyelmen kívül hagyta a rajongók által mélyen elítélt harmadik filmet, így az Ítélet Napja 2011. április 21-ére módosult. Ebben az idősíkban a Skynet-et két nappal korábban, április 19-én keleti idő szerint 20 óra 11 perckor aktiválják. Feltűnik Kyle Reese és Derek Reese is, akik gyerekként házuk hátsó kertjében labdáznak, amikor az első rakéták elindulnak.

Bár az Ítélet Nap most elmaradt, nem szabad elfelejteni: bekövetkezése elkerülhetetlen...