Bevezetés, első benyomás
Bevallom, már egy ideje fülesváltás előtt állok. A Sony WF-C500-ammal az a baj, hogy a mikrofonja rettentő rossz: a meetingjeimen egyre többen panaszkodtak, hogy nem hallanak, és a feleségem is kezdte unni, hogy folyton ugyanazt a kifogást hallja. Keresgéltem az utódját, de nem találtam semmit, amire rá merném mondani, hogy igen, ez lesz az. Ekkor jött szembe a Samsung sajtóanyaga, az új Galaxy Buds4 Pro fülesükről, így érkezett a szerkesztőségbe hozzánk egy tesztpéldány.
A doboz maga is apró, annyira, hogy az ear tips-eket és a leírást tartalmazó kis papírdobozt napokig nem is találtam: csak akkor álltam neki kutatni, amikor a gyártó weboldalának gyakori kérdéseiből kiderült, hogy egyáltalán kellene lennie benne három méretnek.
A teszt nálam egyébként nem ördöngösség: rengeteget meetingelek, a teszt heteit végig ezzel a fülessel ültem végig, és szándékosan rá is kérdezgettem a kollégáimra és a partnereimre, hogy hallanak-e végre. A füles egy OnePlus telefont, egy nubia Focus 2 Ultra 5G-t és egy Lenovo ThinkPadet kapott társul.
Kinézet, kialakítás
A tesztkészülék rózsaarany színben érkezett - ez egyébként kizárólag a Samsung webshopjában kapható -, és teljesen korrekt összképet ad. A tok kicsi, zsebben elfér, és a tapintása minden, csak nem műanyag: valami selymes, kellemes felület, és magukon a fülhallgatókon ugyanez az érzés. Kompakt darab, nem kell mellé magyarázat. Nagyon tetszik.
Illeszkedés és viselési kényelem
A csomagban három méretű szilikon ear tips van, és itt jön a képbe az egyik legjobban sikerült funkció. Az appban van egy illeszkedés-teszt, ami megmondja, jól zár-e a füles a füledben - rossz ear tips-nél hibát jelez, mert a rossz zárás a hangzást is rontja. Az első körben nekem a közepes méret tűnt a kényelmesnek, a szoftver viszont a legvastagabbat javasolta. A közepessel pár óra múlva megfájdult a fülem; a javasolt vastagra cserélve ez a fülfájás teljesen megszűnt, és azóta órákig tudom gond nélkül használni.
Párosítás, app és ökoszisztéma
Ennyi pénzért elvárás a profi szint a csatlakozásban, és itt tényleg megvan. A tok kinyitásakor a füles azonnal visszacsatlakozik a korábban párosított gépre, új eszköz párosítása pedig a tokon lévő gombbal indítható - a fenti három gépen mindez hiba nélkül ment, és hetek alatt egyszer sem vesztette el a jelet. A meetingjeimen bevált mozdulatom, hogy az egyik fülest visszateszem a tokba és a másikban folytatom a beszélgetést: a Sony ebből sokszor csinált "drámát", ilyenkor lecsatlakozott, a Buds4 Pro viszont csak átáll "mono"-ba, a folyamatban lévő hívás meg sem szakad.
A Galaxy Wearable app nem-Galaxy telefonon meglehetősen szerény: az illeszkedés-teszt, a zajszűrés nyolc fokozata és egy 9 sávos hangszínszabályzó, és a szokásos alapfunkciók - ennyi, amivel dolgozni lehet. A többi rejtve marad. A 360 Audio funkciót például hiába kerestem, míg rá nem jöttem az okra: ehhez egy Galaxy telefon szükséges, és az app egyszerűen elrejti azt, ami az adott gépen nem érhető el. Ugyanez a sorsa a kodeklista csúcsának (SSC-UHQ, 24 bit / 96 kHz), a tolmács funkciónak, a Bixby-nek (magyarul egyébként sem elérhető) és a fejmozdulat-vezérlésnek is. A Buds4 Pro tehát tud többet, mint amennyit nálam ki lehetett hozni belőle - mondhatni, részben ezért is fizet az ember.
Hangzás
És itt jön a nagy de. A próba végén feltettem a Dark Knight soundtrackjét - réteges zene, minden tartományban van benne valami -, és ott vált egyértelművé, amit addig csak sejtettem: a Buds4 Pro a mélyekre van túlhangolva. A basszus kimondottan erős, a közép meg inkább csak jelen van: mintha a szomszéd utcából szólna, távolról. Ha feljebb veszem a hangerőt, hogy végre halljam, ami ott játszik, a basszus lesz közben túl hangos. Minden szól, csak nem szépen, mert a mély elnyomja a többit.
Gyanítom, ez a hangolás szándékos, és a mindennapi popslágerek anyagára van szabva - arra pompásan működik. Aki viszont a zenei részletekre is figyel, annak fognak hiányozni. Az EQ-ban próbáltam ellene hangolni: kicsit javított is rajta, de a hangzás sosem lett tökéletes. Mindezt egyébként OnePlus telefonon, AAC-kodeken hallgattam, mert az UHQ, a füles legjobb hangzási üzemmódja (24 bit / 96 kHz) Galaxy telefont követel - nálam meg nincs ilyen. Hogy a jobb kodeken változna-e valami a karakterén, mondjuk erősebbé válik-e a közép, azt így nem tudom kipróbálni.
Zajszűrés és környezeti hang
A zajszűrést a konyhában kezdtem: a mosogatógép statikus zajait kiválóan kiszűrte, át sem hallatszott. Aztán jött a vonat. Körülöttem mindenki beszélt vagy zajzott, én meg mintha egy üres szobában ücsörögtem volna - ugyanakkor a bemondó halkan átszűrődött, szóval azt is hallottam, melyik állomás következik. Metrón a kocsik zajából maradt egy minimális, egyáltalán nem zavaró rész: nagyon kellemes így utazni tömegközlekedéssel.
Az egyetlen bökkenő a hangfelismerés funkció. Bekapcsolva, utcán sétálva a zeném többször pár pillanatra elnémult - nem engedte át a környezet hangjait, nem váltott sehová, csak csend lett, mintha szakadozott volna a Bluetooth. A jel egyébként hetek alatt egyszer sem szakadt meg, vagy akadozott, szóval gyanítom, egyszerűen maga a funkció nem tökéletes; kikapcsolva valószínűleg megszűnik a jelenség. És igen, ez a funkció gyárilag ki van kapcsolva - így utólag érthető okkal. :)
Hívásminőség
A teszt igazi tétje számomra ez volt, és itt a füles kitűnően állta meg a helyét. Több hét meeting, tudatos rákérdezgetéssel a kollégáknál és a partnereknél: egyetlen panasz sem érkezett, mindenki azt mondta, tökéletesen tisztán hall. A Sony-korszak rossz vétele és szaggatása teljesen megszűnt. Ez egy jó minőségű füles a telefonáláshoz: aki ehhez a felhasználáshoz keres ilyet, annak ezt tudom ajánlani.
Vezérlés
Asztalnál ülve kifejezetten jó a kép: nincs nyomógomb, csak érintőfelület, és az egyszeri, dupla, hármas érintés meg a csúsztatás mindegyike más funkciót hoz - professzionális, jól sikerült érzés. Utcán, menet közben viszont már keresgélni kell, hol is kell megfogni, a számléptetéshez kellő dupla, pontos érintés pedig kifejezetten nehezen megy mozgás közben. Valószínűleg szokás kérdése.
Akku és töltés
A többhetes teszt alatt egyszer merült le minden, mert elfelejtettem töltőre dugni a tokot - egyébként a meetingekkel teli napokat gond nélkül kibírja, mindig volt kraft a fülesekben, amikor kellett. A gyári ígéret zajszűrés nélkül 7, tokkal 30 óra, zajszűréssel 6, illetve 26 óra. Egy másik prémium funkció, hogy a tok töltése vezeték nélkül is megy - kipróbáltam, rendben működik.
Specifikációk
| Tulajdonság | Érték |
|---|---|
| Modellkód | SM-R640 |
| Színek | fehér, fekete, rózsaarany (utóbbi csak a Samsung webshopban) |
| Ár | 109 990 Ft (Samsung webshop) |
| Hangszóró | Enhanced 2-way: Enhanced Dynamic Driver (mélynyomó) + magassugárzó |
| Erősítő | Dual Amplifier, hangszórónként dedikált |
| Kodekek | SSC-UHQ (24 bit / 96 kHz), SSC, AAC, SBC, LC3; Auracast támogatás |
| UHQ-kompatibilitás | Galaxy S23-S26, Z Fold5-7, Z Flip5-7, Tab S9-S11 (One UI 6.1.1+) |
| Térhang | 360 Audio (Galaxy telefonon, tabon és bizonyos Samsung TV-ken) |
| Hangzás-beállítás | 9 sávos EQ, adaptív EQ |
| Mikrofonok | 6 db (fülhallgatónként 3), DNN zajszeparációval |
| Hívás | Super WideBand max. 16 kHz-ig (kompatibilis Galaxy telefonokkal), HD Voice |
| Zajszűrés | aktív, adaptív zajszabályozás; Hangfelismerés; Sziréna-érzékelő |
| Védettség | IP57 (max. 1 m édesvíz, 30 perc; a tok nem vízálló) |
| Bluetooth | 6.1 |
| Vezérlés | pinch-érintések (1x, 2x, 3x, tartás), csúsztatás (hangerő); fejmozdulat (One UI 8.5+) |
| Üzemidő | akár 7 / tokkal 30 óra zajszűrés nélkül; 6 / 26 óra zajszűréssel |
| Töltés | vezeték nélküli toktöltés (a töltőpad külön vásálandó); USB-C kábel nem tartozék |
| Doboz tartalma | fülhallgatók, S / M / L ear tips, töltőtok, gyors útmutató |
Versenytársak
Az összehasonlítási bázis nálam most a régi fülesem volt, a Sony WF-C500: a Buds4 Pro mindenben jobb ott, ahol a Sony működése kényelmetlen számomra: mikrofon, egyfüles mód, kapcsolatváltás. Annyit azért érdemes hozzátenni a teljes képért, hogy az áruk nagyságrendekkel más.
Zenehallgatásra viszont van egy kellemetlen meglepetés. Az ugyanennyiért, sőt ma már kevesebbért elérhető Denon PerL Pro (online 63-65 ezer forint körül mozog nálunk) személyre hangolt profilt, aptX Lossless kodeket és 8+24 órás üzemidőt ad - vízállóságban (IPX4) persze alulmarad. Érdekesség, hogy a Denon 2025 óta a Samsunghoz tartozó Harman csoport tagja: a Samsung tehát házon belül is tart olyan márkát, amelyik fülesben a zenei minőséget teszi az első helyre.
Pro / kontra
Pro:
- hívás- és meeting-minőség
- zajszűrés valós zajokban: mosogatógép, vonat, metró
- illeszkedés-teszt és ear tips-kalibrálás kézzelfogható haszna
- kapcsolatstabilitás, azonnali újracsatlakozás, hívás közbeni füles-csere
- vezeték nélküli töltés
- selymes tapintás, kompakt tok
Kontra:
- hangzás: túlhajtott basszus, "a szomszéd utcából" szóló közép
- hangfelismerés az utcán zenemegszakítást okoz
- a pinch-vezérlés utcán nehezen pontos
- a Galaxy-függő funkciók jelentős része más telefonon nem érhető el
Végszó, ajánlás
A teszt végére azon kaptam magam, hogy nem a zenéért nyúlok a Buds4 Próért, hanem a csendért. A vonaton olyan volt, mintha saját fülkém lett volna, ahová a bemondó még beszólhat, hogy merre járunk, de a világ többi zaja kizárva.
A fülest nem a zenei hangzása miatt fogom sajnálni, amikor vissza kell adnom, hanem mert végre nem mikrofonpróbával kezdem a meetingjeimet. Kicsit olyan ez, mint lecserélni egy csöpögő csapot: előtte mindenkit idegesített, utána meg hirtelen senkinek nincs róla mondanivalója - és éppen ez benne a jó. A 109 990 forintos árcédulánál azért még vakarom a fejem, mert ennyiért szeretném, ha a kedvenc számaim közepét sem kellene keresgélnem. Azonban, ha a napi utazást és a hívásokat szeretnétek nyugodtabbá tenni, ebben nem fogtok csalódni.

