Egy telefonhívás is átírhat nehéz sorsokat

Minden második magyar szokott adományozni és önkénteskedni is, legszívesebben pedig az állatmenhelyeket segítik – derült ki a Telenor reprezentatív, magyarországi adományozási kedvről készült kutatásából. A gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeket csak 18% jelölte meg az általa leginkább támogatott célcsoportok között, pedig hazánkban közel 25 000 gyermek és fiatal él a családjából kiemelve. Az ő életükben még nagyobb a jelentősége a stabil, biztonságot adó emberi kapcsolatoknak. Erre hívja fel a figyelmet a Telenor idén karácsonykor A kis gyufaárus lány megrázó történetével, amelyhez Dragomán György új befejezést írt, az olvasók pedig hozzájárulhatnak a gyermekotthonban élő gyerekek támogatásához.

A magyar lakosság fele szokott adományozni és önkénteskedni is, és csak 12% nem segíti ilyen formában a rászorulókat – derült ki a Telenor megbízásából, az Impetus Research által készített reprezentatív, országos kutatásból1. A válaszadók bevallása szerint az önkénteskedéshez képest az adományozás gyakoribb, és a legtöbben (81%) tárgyi felajánlásokkal – például ruhákkal, iskolaszerekkel – támogatják a rászorulókat. Pénzbeli hozzájárulással a válaszadók 70%-a szokott élni, többségük (73%) alkalmanként 5 ezer forint alatti értékben, 20 ezer forint feletti összeg azonban csupán az esetek 3%-ban jellemző.

A rendszerességet tekintve leginkább a véletlenszerű adományozás jellemző, adója 1+1%-át pedig az emberek 60%-a szokta szinte mindig, vagy többnyire felajánlani. A válaszadók 41%-a az adományozással szemben azért preferálja az önkéntes munkát, mert ott azonnal látja az eredményt, és hasonló azok aránya (43%), akik többet önkénteskednének, ha idejük engedné. Tízből négyen főleg amiatt nem szoktak adományozni, mert félnek attól, hogy az összeg nem megfelelő helyre kerül, de hasonló nagyságú azok tábora is, akiket a saját anyagi helyzetük tart vissza.

Inkább az állatmenhelyeknek adnánk, mint a gyerekeknek
Arra a kérdésre, hogy melyik három nemes célt részesítenék előnyben, ha adományozásról vagy önkéntességről van szó, a legtöbben az állatmenhelyeket jelölték meg (35%), emellett a betegségekben szenvedők (24%), a kórházak, egészségügyi intézmények (23%), és a mélyszegénységben élők (22%) a gyakori támogatandó csoportok. A kitöltők kevesebb mint ötöde (18%) támogatná a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeket.

Joó Beatris, a Gyermekhíd Alapítvány operatív igazgatója szerint ennek hátterében az állhat, hogy „a gyermekvédelem kapcsán létező sztereotípiák és információhalmaz sokszor átláthatatlanná teszik a gyermekvédelmi rendszer világát. A saját tapasztalataink azt mutatják, hogy minél többet tud valaki a gyermekotthonok működéséről, annál elkötelezettebben van jelen támogatóként. Mi pedig azért dolgozunk, hogy egyre több stabil támogató legyen, aki áthidaló megoldást nyújt a gyerekek nehézségeiben.”

Már egy telefonhívás is segíthet
Magyarországon közel 25 000 gyermek és fiatal él a családjából kiemelve. Az ő életükben sorsfordító lehet, ha valaki odafigyel rájuk és támogatást nyújt nekik a mindennapok során – legyen szó mentorálásról, anyagi segítségnyújtásról vagy társadalmi szemléletformálásról. A Telenor karácsonyi kampányában erre hívja fel a figyelmet A kis gyufaárus lány megrázó történetével. A klasszikus meséhez Dragomán György, József Attila-díjas író új befejezést írt, amelyből kiderül, hogyan változtathatja meg a főhős tragikus sorsát, ha a cselekmény fordulópontján van valaki, aki annyit mond: „itt vagyok”.

Az író közös története a mesével több mint negyven évre nyúlik vissza. „Akárhogy győzködtem az óvó nénit, hajthatatlan maradt. Ragaszkodott hozzá, hogy nekem márpedig A kis gyufaáruslány történetét kell majd elmesélnem a nagy téli óvodai ünnepségen. Annyira kétségbeestem, hogy édesanyám külön felhívta az óvó nénit, és megpróbált a lelkére beszélni. Végül nagy nehezen sikerült kikönyörögni, hogy inkább egy sárkányos mesét mondhassak el, de azóta várom, hogy átírhassam A kis gyufaárus lány végét. Nagyon nevettem, amikor megtalált ez a feladat: azt éreztem, egy hosszú, több mind negyvenéves kör zárult le ezzel, hogy végre átírhatom a mesét. Végre-valahára csak sikerült igazságot tenni” – mesélte Dragomán György.

Az eredeti történetet a Telenor mesekönyv formájában jelenteti meg, amelynek új befejezését a Telenor ingyenesen hívható telefonszámán (06-80-621-000) lehet meghallgatni Balsai Móni, Jászai Mari-díjas színésznő tolmácsolásában. A mese jó ügyet is támogat, a Telenor ugyanis minden december 20-ig beérkező hívás után 500 forinttal, valamint a könyvek eladásából befolyó összeggel támogatja a Gyermekhíd Alapítványt, amely a gyermekotthonban élő gyermekeknek nyújt komplex támogatást képzett mentoraik által.

Szeretetteljes, stabil közelségre mindannyiunknak szüksége van, a családból kiemelt gyermekeknek azonban még inkább. A Gyermekhíd Alapítvány képzett önkéntesei révén olyan biztonságos és elfogadó kapcsolódást nyújt gyermekotthonban élő gyermekek számára, ahol bátran és bizalommal megélhetnek minden érzést, hogy azokat megtanulják felismerni, címkézni és kezelni. Mentorprogramunkat kiegészítjük közösségi szociáliskészségfejlesztő programokkal és terápiás támogatással is” – mondta el Joó Beatris.

További információ a könyvek elérhetőségéről és a kampányról: https://monddittvagyok.telenor.hu/  

1 A kutatás 1000 fő megkérdezésével zajlott 2021. október 26. és november 3. között. A minta reprezentatív a 18-69 éves magyar lakosságra nem, életkor, régió és településtípus alapján.