A legnépszerűbb "last minute" ajándékok

Az Extreme Digital ügyfelei közül idén is sokan hagyták az utolsó pillanatra az ajándékok beszerzését, de bolti átvétellel még így is időben megvehetnek mindent. A vásárlást az utolsó pillanatra hagyók körében a retro szendvicssütő, az aktivitásmérő pánt, az olcsó táblagép, a külső merevlemez, illetve az örök slágernek számító kávéautomata a legnépszerűbb.

Az Extreme Digital eladási számai szerint teljesen más terméket választ az vásárló, aki gondosan összeállított ajándéklistával indult neki az ünnepeknek, mint az, aki az utolsó pillanatban próbálja beszerezni az ajándékokat. Bár általában december 20-án indul meg az utolsó pillanatos ajándékokra vadászók rohama, idén ez már hat nappal korábban megkezdődött.

Az utolsó pillanatos ajándéknak vásárolt termékek
Míg a teljes szezonban a tévé, az okostelefon, a tévé és a notebook volt a legnépszerűbb, addig a szentestét megelőző héten azok a tíz-húszezer forintos termékek adják a megrendelés legnagyobb részét, amelyeket tipikusan utolsó pillanatban vásárolnak meg valakinek ajándékba.

Az egykori NDK-s szendvicssütő kínai gyártmányú utódja mellett ilyen termék az Honor Band 5 aktivitásmérő karpánt, illetve a belépő kategóriás Archos Access 70 táblagép, valamint az Oral-B elektromos fogkefe is. Szintén kiemelkedően népszerűek a Dolce Gusto kapszulás kávégépek. Ezen kívül nagy számban fogynak az ajándék mellé szánt olyan járulékos kiegészítők is, mint a másfél méteres, 4K felbontással kompatibilis HDMI-kábel, illetve a microSD memóriakártya.

Karácsonykor nagyon népszerű utolsó pillanatos ajándéknak számítanak a Feldobox élménykuponok is: ezekből a karácsonyi szezonban nyolcszor annyi fogyott, mint egy átlagos hónapban, és tavaly karácsonyhoz képest is harmadával nőttek az eladások. Az Extreme Digital saját ajándékkártyáját is sokan választják univerzális ajándéknak, karácsonykor négyszer annyi fogy ebből, mint egy átlagos hónapban.

Így érdemes az utolsó pillanatban rendelni
A vásárlást az utolsó napokra hagyó ügyfelek számára az Extreme Digital azt javasolja, hogy a webáruházban válasszanak ki lehetőleg készleten lévő terméket, és válasszák a bolti átvételt a csomagpont helyett - mert a zsúfolt időszakban az utóbbi helyszínek korlátozott fogadókészsége szűk keresztmetszetnek bizonyulhat. A vállalat üzleteinek december 24-ei nyitva tartásáról ezen az oldalon lehet tájékozódni.

Ezek a termékek a teljes karácsonyi szezon sztárjai
Ha a teljes novemberi és decemberi forgalmat nézzük, a jóval nagyobb értékű termékek kerülnek a népszerűségi lista élére: a tévé, az okostelefon, a notebook és a játékkonzol. Érdekesség, hogy idén a korábbi évek, és a Black Friday-ek sztárjának számító szárítógép csupán a hatodik legnépszerűbb terméktípus volt, amelyet idén a táblagép is beelőzött az ötödik helyen. A top 10-es karácsonyi listára még a játék, a szépségápolási termékek és parfümök, a konyhai kisgép, az okosóra és aktivitásmérő, illetve a kávéfőző jutott fel 2019-ben.

Kiemelkedő darabszámban  fogyott még az akkumulátoros csavarhúzó,a Honfoglaló társasjáték, illetve a LEGO Kockavalkád csomag. A televíziók közül a 43 colosnál nagyobb típusok voltak a legnépszerűbbek, okostelefonból pedig a Samsung, a Huawei és a Xiaomi középkategóriás androidos modellei, valamint az Apple iPhone 7-ese, amely bár korábbi modell, futtatja a legfrissebb iOS-t. A noteszgépek közül a 14-15 colos típusok a legnépszerűbbek, a legtöbbjük már SSD meghajtóval van felszerelve, és legális Windows 10 is jár hozzájuk.

Az idei év Black Friday-ének slágerének számított az elektromos roller is: bár az Extreme Digital több ezer darabot eladott ezekből, a rollerek karácsonyi felfutása megtorpant, a  rollerek szabályos használatával kapcsolatos aggályokkal megfogalmazó cikkek, tévériportok érezhetően sokak kedvét elvették a vásárlástól - ami jól látszik a keresési statisztikákból.