80 díjat nyert el a Samsung a világ egyik legrangosabb dizájnversenyén

Kilenc különböző kategóriában, összesen 80 díjat vehetett át a Samsung a világ egyik legrangosabb dizájnversenyén, a német iF1 Design Award 2023-on. A szakmai zsűri a Samsung eszközök – többek között a TV készülékek, háztartási gépek, okostelefonok – formatervezése mellett a felhasználói élmény kialakítását is értékelte. A Samsung Bespoke Infinite Line2 hűtőszekrény és konyhai készülékek olyannyira elnyerték a bírák tetszését, hogy az iF Design Award 2023-as versenyének egyik aranyérmével is elismerték.

Az 1953-ban, Die Gute Industrieform e.V.3 néven alapított iF Design Award szakértői a termékek egyediségét és hatásfokát értékelik kilenc különböző kategóriában: Termék, Csomagolás, Kommunikáció, Koncepció, Belsőépítészet, Építészet, Szolgáltatástervezés, Felhasználói élmény (UX4) és Felhasználói felület (UI5).

„Fontos, hogy olyan minőségi élményeket kínáljunk, amelyek ötvözik a folyamatosan változó felhasználói igényeket és az új technológiákat. Továbbra is az a célunk, hogy termékeinkkel megkönnyítsük a mindennapokat.” – mondta TM Roh, a Samsung vállalati dizájnközpontjának elnöke és vezetője.

Arany iF Díjjal ismerték el a személyre szabható élményt nyújtó formatervezést
A Bespoke Infinite Line egy prémium kategóriás beépített hűtő, amely fagyasztó-, hűtőszekrény és borhűtő formájában is elérhető, valamint olyan időtálló, modern és moduláris kialakítással rendelkezik, amellyel beleolvad szinte bármilyen belső térbe6. A letisztult formatervezésű, kiváló minőségű természetes anyagokből készült készülék a konyha éke lehet,  miközben maximalizálja a kényelmet, és optimalizálja az élelmiszerek tárolását.

A hűtőszekrény külső borítása kiváló minőségű alumíniumból készült, amely jobban ellenáll a horpadásoknak, karcolásoknak, és lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy felületéről könnyedén eltávolítsák az esetleges foltokat és szennyeződéseket. A Black Metal Cooling hűtőrendszer és a Tunnel Lighting technológia világos és elegáns belső teret kölcsönöz az eszköznek. Ez a két funkció együttesen teremti meg a hűtőszekrény formájának és funkcióinak kifinomult egyensúlyát.

A Samsung hozta el a legtöbb díjat a 2023-as iF Design Awardról
Kilenc különböző dizájnkategóriában – beleértve a Termék és Felhasználói élmény kategóriát – szerzett, összesen 80 díjjal a 2023-as iF Design Award abszolút győztese a Samsung.

A Bespoke Infinite Line Arany Díja mellett a Samsung a Termék kategóriában több elismerésben is részesült. Díjazták az Odyssey Arkot, a vállalat első 55 col átmérőjű 1000R ívelt képernyőjű gaming monitorját. Elismerték az All-in-one Clean Station™ multifunkcionális töltőállomással rendelkező vezeték nélküli Bespoke Jet™ robotporszívót.

A szakmai zsűri díjazta a Samsung TV-k akadálymentes felhasználói élményét szolgáló Jelnyelvi útmutatóját7, amely jelnyelven magyarázza el a tévémenü különböző pontjait, valamint a Samsung Space Tycoont, amely egy olyan virtuális játszótér és menedzsment-szimulációs játék a Roblox metaverzum felületén, amelyben a felhasználók különböző játékokat hozhatnak létre, játszhatnak és megoszthatják tapasztalataikat a Samsung eszközökkel kapcsolatban.

1 International Forum Design Award (Nemzetközi Tervező Fórum Díj)
2 A termék elérhetősége országonként eltérő lehet.
3 Magyarul: speciálisan megtervezett ipari áruk design kiállítása
4 User Experience
5 User Interface
6 A Bespoke hűtőszekrény világszerte elérhető, a többi termék elérhetősége régiónként változhat.
7
Elérhetősége országonként eltérő lehet.