Magyarországon is elérhetők a Samsung legújabb hajlítható okostelefonjai és okosórái

Magyarországon is elérhetőek a Samsung legújabb hajlítható okostelefonjai, a Galaxy Z Fold7 és a Galaxy Z Flip7 készülékek, valamint az új Galaxy Watch8 okosóra-széria. Az új készülékek nemzetközi bevezetésével a Samsung világszerte hozzájárulhat a hajlítható korszak további fejlődéséhez és a mindennapi jóllét fokozásához.

Az új Galaxy Z széria idén a Samsung hajlítható készülékeinek eddigi legmagasabb előrendelési számát érte el Európában, már az előrendelési időszak vége előtt túlszárnyalva a kitűzött célokat. Az előrendelések több mint felét a zászlóshajó Galaxy Z Fold7 teszi ki, az európai felhasználók körében így több mint 50%-os növekedést mutat a korábbi Galaxy Z Fold modellekhez képest. A Galaxy Z széria előrendelései a szintén sikeres S25 sorozatot is meghaladó növekedést értek el Európában éves összehasonlításban, ami a felhasználók fokozódó érdeklődéséről árulkodhat a hajlítható készülékek iránt.1

Galaxy Z Fold7 és Z Flip7: Ultravékony és könnyű, intuitív intelligenciával
Az éveken át tartó, átütő mérnöki munkával finomított, és fejlett mesterséges intelligenciával felszerelt Galaxy Z Fold7 és Z Flip7 okostelefonok újabb lépést jelenthetnek az okostelefon-innovációban. A Galaxy Z Fold7 és Z Flip7 a Samsung eddigi legvékonyabb, legkönnyebb és legfejlettebb Z szériás készülékei. Az élvonalbeli teljesítménynek és a zökkenőmentesen integrált Galaxy AI-nak2 köszönhetően okos, adaptív társak, amelyek előre láthatják és valós időben reagálhatnak a felhasználók igényeire. Széles, rugalmas kijelzőikkel, professzionális kameráikkal és kontextusérzékeny mesterséges intelligenciájukkal a Galaxy Z Fold7 és Z Flip7 új távlatokat nyithatnak az ultra mobilélményben a hatékonyság, a kreativitás és a kapcsolódás terén.

A Galaxy Z Fold7 egyesíti a Galaxy fejlesztéseket és bővíti azok hatókörét az ultra-szintű élményért. Lenyűgöző látványt és nagy teljesítményt kínál a széles kijelzőn, így a felhasználók akár egyszerre játszhatnak, streamelhetnek, alkothatnak és tarthatják a kapcsolatot ismerőseikkel. A Galaxy valódi AI társ-élményét is a hajlítható formátumra optimalizálták, lehetővé téve a gördülékeny interakciókat a több alkalmazáson és a nagyobb képernyőn keresztül. A Google Gemini Live3 kamera- és képernyőmegosztási funkciójának segítségével a felhasználók közvetlenül beszélgethetnek a Gemini-jal arról, amit éppen néznek. Egyszerűen megoszthatnak egy képet egy helyi finomságról, miközben egy új várost fedeznek fel, és megkérdezhetik a Gemini-t, hogy van-e a közelben étterem, ahol megkóstolhatják. Ráadásul a Galaxy Z Fold7 rendkívüli, 200 MP-es széles látószögű kamerája változatos szögekből teszi lehetővé a fényképezést, így professzionális minőségű tartalomkészítésre ad lehetőséget nagy felbontásban. Például az olyan kényelmes funkciók, mint a Generatív szerkesztés4, mostantól automatikusan felismerhetik a járókelőket a fotók hátterében, és proaktívan javasolhatják azok eltávolítását, így nincs szükség kézi kijelölésekre és szerkesztésekre. Ezen funkciók mellett a Galaxy Z Fold7 közkedvelt felhasználói élményt és tartósságot kínál egy olyan új, magával ragadó dizájnban, amely valami rendkívülivé bontakozik ki.

A Galaxy Z Flip7 a csúcskategóriás Samsung teljesítményt, mesterséges intelligenciát és egyediséget sűríti egy kompakt és ikonikus formába. A teljes kijelzőt széltől széléig betöltő Flip fedlapnak köszönhetően a felhasználók kifejezhetik önmagukat, azonnal hozzáférhetnek a kulcsfontosságú funkciókhoz és kapcsolatban maradhatnak, mindezt anélkül, hogy kinyitnák a készüléket. A dinamikus életmódhoz tervezett Galaxy Z Flip7 átalakíthatja a rögzítés és megosztás módját – a nagyszerű szelfiktől a filmszerű videókig –, mindezt a Flipre jellemző egyedi rugalmassággal és kreativitással. Ahhoz, hogy a felhasználók kézben tarthassák a napjukat, a Now Bar, éppen futó alkalmazások5 hasznos információkat adhat közvetlenül a Galaxy Z Flip7 Flip fedlapján keresztül. Megnézhetik, milyen dal szól éppen, hogy haladnak az edzéseikkel, vagy egy gyors pillantással ellenőrizhetik utazásuk érkezési idejét. A Google Gemini Live2 lehetővé teszi, hogy a felhasználók megosszák, amit a kamerájukon keresztül látnak, és valós időben csevegjenek Gemini-jal, közvetlenül a Flip fedlapon. Így kérhetnek utazási tippeket, miközben kutyájukkal kirándulnak, vagy öltözködési javaslatokat az aznapi időjárás alapján. A felhasználók egyszerűen megoszthatják a kamerát Hajlított módban, és kézhasználat nélkül beszélgethetnek a Gemini-jal. A Galaxy Z Flip7 FlexCam-je minden eddiginél egyszerűbbé teheti a szelfik készítését. A Flip fedlap Valós idejű szűrői azonnal javíthatják a felhasználók szelfijeit, így azok rögtön készen állnak a posztolásra vagy megosztásra anélkül, hogy további szerkesztésre lenne szükség. Valamint olyan szórakoztató új funkciókkal, mint a Portréstúdió6 háziállatokhoz, azonnal műalkotássá alakíthatnak bármilyen állatról készített fényképet vagy letöltött kisállatfotót. Olyan stílusok közül választhatnak, amelyek a művészi festményekre, a 3D rajzfilmekre, a halszem-optikaszerű megjelenésre vagy professzionális minőségű portrékra hasonlítanak, és egy gyors koppintással egy keretbe illő mesterművet hozhat létre.

Évekig tartó áttörő mérnöki munka eredményeként a hajlítható készülékek az új AI-élmény rugalmas felületeivé válhatnak. A Galaxy Z Fold7 és a Galaxy Z Flip7, mint a felhasználók életéhez igazodó és azt magasabb szintre emelő, új okostelefon-kategória, ezt az eredményt testesítik meg.

Ismerős, mégis formabontó készülékek, amelyek ötvözik a teljesítményt, a hordozhatóságot, a stílust és a tartalmat, független attól, hogy a felhasználók forradalmi ultra-szintű élményre vagy zsebbe illő AI teljesítményre vágynak. Ahogy a formavilág fejlődik az új készülékek megjelenése és működése érdekében, a hajlítható telefonok ezen generációja az okostelefon-innováció következő ugrását jelentheti.

Galaxy Watch8 széria: az ultrakényelem találkozik a valós idejű jólléti motivációval
A Galaxy ökoszisztémát kiegészítve a Galaxy Watch8 széria készülékei, a Galaxy Watch8 és a Galaxy Watch8 Classic, az új okostelefonokhoz hasonlóan a megújulás szellemében érkeznek a felhasználók csuklójára.

A Galaxy Watch8 fejlett szenzortechnológiával rendelkezik, és intuitív, AI-alapú élményt teremt, hogy a felhasználók egészségesebb, összekapcsoltabb életet élhessenek. Ultravékony, párnázott kialakításának és a Dinamikus csatlakoztatás rendszernek köszönhetően természetesen követi le a csukló mozgását, az egész napos kényelem és a pontosabb szenzorkapcsolat érdekében. A Samsung BioActive érzékelőjét kihasználva a folyamatos egészségkövetéshez, az órák valós idejű információt és azonnali visszajelzéseket vagy figyelmeztetéseket adnak az alvás, a stressz, a táplálkozás és az aktivitás terén, így az egészséges életmóddal kapcsolatos szándékokat azonnali motiváló visszajelzésekké alakíthatják7. Ráadásul a Galaxy Watch8 a Samsung történetében először vezeti be az Antioxidáns-indexet8 egy okosórában, lehetővé téve, hogy a felhasználók mindössze öt másodperc alatt megmérjék karotinoidszintjüket9, és megalapozott életmódbeli döntéseket hozhassanak az egészséges idősödés érdekében.

Elérhetőség
Magyarországon a Galaxy Z Fold7, Galaxy Z Flip7, Galaxy Watch8 és Galaxy Watch8 Classic készülékek július 25-től megvásárolhatók.  

A Galaxy Z Fold7 Ködös kék, Ködös ezüst, Jetblack10 és egy online exkluzív Menta11 színben elérhető.

A 12GB RAM-mal rendelkező Galaxy Z Fold7 modellek 256GB-os verziója 879 990, az 512 GB-os változata 929 990, míg a 16GB RAM-mal és 1TB tárhellyel érkező okostelefon 1 049 990 forintos ajánlott fogyasztói áron érkezik.

A Galaxy Z Flip7 Jetblack, Ködös kék, Korall12 és egy online-exkluzív Menta13 színben kapható. A Galaxy Z Flip7 FE, amely a hajlítható élményt szélesebb közönség számára is elérhetővé teszi, Fekete vagy Fehér színben kapható. 12GB RAM-mal rendelkező Galaxy Z Flip7 modellek 256GB-os verziója 499 990, az 512 GB-os változata 549 990, míg a Galaxy Z Flip7 FE 8GB RAM-mal és 128GB tárhellyel 399 990, a 256GB verziója 439 990 forintos ajánlott fogyasztói áron érkezik.

A Galaxy Watch8 két méretben – 44 mm és 40 mm – kapható, és grafitszürke vagy ezüst színben. A Galaxy Watch8 Classic 46 mm-es méretben, Fekete vagy Fehér színben, míg az új Galaxy Watch Ultra négyféle titánium árnyalatban, köztük az új Titánkék színben kapható. Magyarországon a Bluetooth-os Galaxy Watch8 40mm-es változata 159 990 forintos, a 44 mm-es 169 990 forintos, az LTE verzió 40 mm-es változata 179 990 forintos, a 44 mm-es 189 990 forintos ajánlott fogyasztói áron kapható. A 46 mm-es Galaxy Watch8 Classic Bluetooth-os változata 229 990 forintos, az LTE verzió 249 990 forintos ajánlott fogyasztói áron érkezik. A Galaxy Watch Ultra (LTE) 279 990 forintos ajánlott fogyasztói áron kapható.

A Galaxy Z szériáról és a Galaxy Watch8 szériáról további információ érhető el a Samsung weboldalán.

1 A Samsung Electronics belső elemzései alapján.
2 Bizonyos Samsung AI funkciók használatához Samsung-fiókba történő bejelentkezés szükséges. A Samsung nem tesz semmilyen ígéretet, és nem vállal garanciát az AI által előállított eredmények pontosságára, teljességére vagy megbízhatóságára vonatkozóan. A Galaxy AI funkciók elérhetősége régiónként/országonként, operációs rendszerenként, One UI verziónként, készülékmodellenként és szolgáltatónként változhat. A Galaxy AI-funkciók 2025 végéig ingyenesen elérhetők a támogatott Samsung Galaxy készülékeken. A harmadik felek által biztosított AI-funkciókra eltérő feltételek vonatkozhatnak. A Galaxy AI szolgáltatás korlátozott lehet kiskorúak számára bizonyos régiókban, ahol az AI használatára korhatár vonatkozik. Egyes Galaxy AI funkciók magyar nyelven nem elérhetők.
3 A Gemini a Google LLC védjegye. Az eredmények illusztrációs célokat szolgálnak. A Gemini Live funkció internetkapcsolatot és Google-fiókba történő bejelentkezést igényel. A szolgáltatás elérhetősége országonként, nyelvenként, eszközmodellenként változhat. A funkciók az előfizetéstől függően eltérőek lehetnek, és az eredmények változhatnak. Bizonyos funkciókkal és fiókokkal kompatibilis. A felhasználó használhatja saját maga által kezelt személyes Google, vagy olyan munkahelyi vagy iskolai fiókkal, amelynél az adminisztrátor engedélyezte a Gemini hozzáférését. A felhasználónak 13 éves (vagy az adott országban érvényben lévő korhatár) vagy idősebbnek kell lennie a Gemini használatához, rendelkeznie kell személyes vagy iskolai Google fiókkal, és 18 évesnek vagy idősebbnek kell lennie a Gemini használatához munkahelyi fiókkal. A Google Gemini a 'Hey Google' / 'OK Google' megszólító hangparancs használata esetén angol nyelven aktiválódik. A magyar nyelv használatához válaszd az oldalsó főgombbal vagy a Gemini alkalmazásba való belépéssel történő aktiválást.”
4 A Fotósegéd generatív szerkesztési funkciója hálózati kapcsolatot és Samsung-fiók bejelentkezést igényel. A Generatív szerkesztés funkcióval történő szerkesztés eredményeként a fénykép átméreteződhet. A mentéskor a kimeneti képre egy látható vízjel kerül, amely jelzi, hogy a képet az AI generálta. A generált kimenet pontossága és megbízhatósága nem garantált.
5 Az alkalmazásokon belül támogatott funkciók elérhetősége országonként eltérő lehet. Egyes funkcionális widgetek hálózati kapcsolatot és/vagy Samsung fiókba való bejelentkezést igényelhetnek.
6 A Fotósegéd Portréstúdió funkciója hálózati kapcsolatot és Samsung fiókba való bejelentkezést igényel. A mentéskor, ami jelzi, hogy a képet AI generálta. A generált kimenet pontossága és megbízhatósága nem garantált.
7 Kizárólag általános jólléti és fitnesz célokra alkalmas. Nem használható betegség kimutatására, diagnosztizálására, gyógyítására, megfigyelésére vagy kezelésére. Az eszközön és/vagy alkalmazáson keresztül elérhető, egészséggel kapcsolatos információk nem kezelhetők orvosi tanácsként. Egészségügyi állapotuk felmérésére és gyógyászati segítségért a felhasználóknak ki kell kérniük kezelőorvosuk véleményét.
8 Az Antioxidáns index Android telefonokon (Android 10 vagy újabb) érhető el, és a Samsung Health alkalmazás (v6.30 vagy újabb) szükséges hozzá. Samsung fiókba való bejelentkezés szükséges. A méréshez a felhasználónak az ujját az óra hátulján található érzékelő közepére kell helyeznie, és 5 másodpercig ott kell tartania. Ugyan az Antioxidáns index bármely ujjal mérhető, a legpontosabb eredmény érdekében a hüvelykujj használata javasolt. Az egyenetlen bőrfelület miatti ismételt mérés eltérő eredményekhez vezethet. Az Antioxidáns index csak fitnesz és jóllét célokra szolgál. Nem használható bármilyen egészségügyi állapot felderítésére, diagnosztizálására vagy kezelésére. Kérjük, forduljon orvoshoz, ha aggódik az antioxidáns szintje miatt. Ez egy Labs funkció, amelyet hivatalos bevezetése előtt előnézeti verzióban tekinthet meg. Ha nem kívánja használni ezt a kísérleti funkciót, kikapcsolhatja a Samsung Health beállításokban.
9 A karotinoidok olyan természetes pigmentek (színezőanyagok), amelyek számos növényben és gyümölcsben (pl. sárgarépa, paradicsom, spenót) megtalálhatók. Erős antioxidáns hatásukkal segítenek semlegesíteni a szabadgyököket a szervezetben. A szabadgyökök károsíthatják a sejteket, és hozzájárulhatnak az öregedési folyamatokhoz, valamint különböző betegségek kialakulásához.
10 A színek elérhetősége piactól, országtól vagy szolgáltatótól függően változhat.
11 Online exkluzív színek csak a Samsung.com oldalon érhetőek el.
12 A színek elérhetősége piactól, országtól vagy szolgáltatótól függően változhat.
13 Online exkluzív színek csak a Samsung.com oldalon érhetőek el.