Mobil

Újabb 4.3-as frissítést kapott a Samsung Galaxy S 4 GPE

Újabb 4.3-as frissítést kapott a Samsung Galaxy S 4 GPE

– Nemrég egy új 4.3-as Android build bukkant fel az XDA Developers fórumon, ami több szempontból is jó hírt jelent. A Google Play Edition telefonok megjelenése…

Hello, Moto X!

Hello, Moto X!

– Minden jel arra mutat, hogy a Moto X hivatalosan augusztus 1-jén mutatkozik be a nagyközönség előtt. Na persze ez nem jelent semmit, főleg, hogy gyakorlatilag…

Két különböző iPhone Lite érkezik

Két különböző iPhone Lite érkezik

– Ha minden igaz, akkor a budget iPhone két variánssal érkezik majd a piacra: a különbség a processzorban és a hálózatokban lesz majd. Az iPhone Lite, hasonlóan…

CyanogenMod helyzetjelentés - 2013.07.20

CyanogenMod helyzetjelentés - 2013.07.20

– A CyanogenMod csapata az elmúlt hetekben két stabil buildet is kiadott: a CM-10.1.1 az első Master Key hibát, míg a CM-10.1.2 egy újonnan felfedezett…

Így működik majd a Moto X "Clear Pixel" kamerája

Így működik majd a Moto X "Clear Pixel" kamerája

– A Motorola és a Google azt ígérték, hogy a Moto X fejlesztése során komoly figyelmet fordítottak a kamerára is. Ennek eredményeként született meg a “Clear…

A „G” márkanév fémjelzi az LG prémiumkategóriás okostelefonjait

A „G” márkanév fémjelzi az LG prémiumkategóriás okostelefonjait

– Az LG Electronics (LG) következő zászlóshajó mobilkészüléke hivatalosan is a G2 nevet kapta és ez a termék lesz a vállalat prémiumkategóriás okostelefonokat…

Esti program: telepítsünk Android 4.3-at a Nexus 4-re!

Esti program: telepítsünk Android 4.3-at a Nexus 4-re!

– Ha minden jól megy, akkor július 24-én a Google hivatalosan is lerántja a leplet az Android következő verziójáról és a második generációs Nexus 7-ről. A 4.3-as…

Megérkezett a HTC One mini

Megérkezett a HTC One mini

– Alapjában véve a HTC One-t nem mondanám kifejezetten nagy telefonnak: a 4.7"-os kijelző kényelmesen elfér a kézben, egyszerűen lehet egy ujjal kezelni és…

Kigyúrja magát a Samsung Galaxy S 4?

Kigyúrja magát a Samsung Galaxy S 4?

– A Samsung Galaxy S 4 bemutatásakor a piacon a Snapdragon 600 volt a legobb elérhető processzor - ennek megfelelően a telefon számos országban ezzel a…

Az eddigi legnagyobb "S frissítésre"  készül az Apple?

Az eddigi legnagyobb "S frissítésre" készül az Apple?

– Most, hogy az iPhone 5S tömeggyártása megkezdődött itt az ideje, hogy kicsit átnyálazzuk a napokban elszabadult infó-áradatot. A szokásos fényképek, gyártási…

Visszahozza a kihajtható telefonokat a Samsung?

Visszahozza a kihajtható telefonokat a Samsung?

– Gyakorlatilag nincs az a kijelző méret, ahol ne találnánk valamilyen Samsung Androidot . Azonban van még egy terület, ami gyakorlatilag üresen lappang…

20 megapixeles mobillal készül a Sony Berlinbe

20 megapixeles mobillal készül a Sony Berlinbe

– Annak idején a berlini IFA alatt mutatkozott be a Samsung Galaxy Note, ami akkoriban igazi úttörőnek számított a maga kis “phablet” mivoltával. Úgy tűnik, hogy…

Mini és Max variánssal bővül a HTC One család

Mini és Max variánssal bővül a HTC One család

– Úgy tűnik, hogy a HTC-nél még mindig nem adják fel a dolgot: bár szokás szerint sikerült a felhasználótáboruk egy részét átejteniük , szeptemberben a Samsung…

„Tökéletes vagy nekem!” kampányt indít az LG

„Tökéletes vagy nekem!” kampányt indít az LG

– Az LG Electronics az augusztus 7-i termékbejelentésének felvezetéseként egy online kampányt indított el, melynek keretében a felhasználók üzeneteket küldhetnek…

A Nokia Lumia 1020 a képalkotás határainak átlépésére inspirálja a fejlesztőket

A Nokia Lumia 1020 a képalkotás határainak átlépésére inspirálja a fejlesztőket

– A Nokia Lumia 1020 készülék bemutatását követően a Nokia számos izgalmas alkalmazást is bejelentett, amelyek új távlatokat nyitnak az okostelefonok képalkotása…

Lencsevégen a Moto X, avagy az Android Google-módra [VIDEÓ]

Lencsevégen a Moto X, avagy az Android Google-módra [VIDEÓ]

– Tegnap megmutattuk a Moto X egyik újítását: az Open Mic mindig "fülel" és a megfelelő parancsra aktiválja a telefont. Ma azonban még egy ennél is jobb dologra…

Így működik a MoDaCo.SWITCH [VIDEÓ]

Így működik a MoDaCo.SWITCH [VIDEÓ]

– Paul O'Brien egy hete rántotta le a leplet a MoDaCo.SWITCH-ről , ami lehetővé teszi a HTC One felhasználók számára, hogy szabadon válthassanak a Sense és az…

Újabb master key hibát patchelt a CyanogenMod

Újabb master key hibát patchelt a CyanogenMod

– A CyanogenMod csapata a hét közepén tette elérhetpvé a CM 10.1.1-es buildet , amellyel befoltozták azt a sebezhetőséget, amit a Bluebox fedezett fel majd…

Open Mic: a Moto X újabb csodafegyvere [VIDEÓ]

Open Mic: a Moto X újabb csodafegyvere [VIDEÓ]

– Önmagábana a külső kevés ahhoz , hogy egy telefonról érdemben beszélhessünk. A Moto X-ről szóló első hírek rengeteg olyan szenzort említettek, amelyek még…