Az OPPO globális okoseszköz márka bejelentette hivatalos indulását Magyarországon

Az OPPO vezető globális okoseszköz-márka bejelentette, hogy az európai terjeszkedés újabb lépéseként megkezdi hivatalos működését Magyarországon, valamint ezzel egyidőben a szlovák és a cseh piacokon. A vállalat jelenleg a globális okostelefon-piac negyedik legnagyobb szereplője, és az elmúlt 12 hónapban a pandémia kihívásainak ellenére globálisan 60 százalékkal növelte a leszállított készülékeinek számát1. A márka Magyarországon két okostelefon és három vezeték nélküli fülhallgató modellel indul, valamint több népszerű készülékkel és okos-kiegészítővel fogja bővíti kínálatát az idei folyamán.

"Az OPPO által fejlesztett innovatív technológiák lehetőséget teremtenek, hogy a felhasználók még kreatívabban fejezhessék ki magukat, kapcsolódhassanak és oszthassák meg egymással az életük legfontosabb a pillanatait. Az OPPO Magyarországon való megjelenése fontos eleme az európai piacon való jelenlét kiszélesítésének és az az irányú törekvéseinknek, amely célja, hogy Európa-szerte még több ember számára elérhetővé tegye innovatív megoldásait"- mondta Johnny Zhang, az OPPO regionális elnöke.

Globális erőforrások, élvonalbeli technológiai innováció
Az OPPO jelenleg 6 kontinens, több mint 40 országban van jelen, több mint 40.000 alkalmazottja van, világszerte 6 technológiai innovációs intézettel, 4 termékfejlesztési K + F központtal, egy londoni design központtal rendelkezik, valamint több mint 7 milliárd dollárt tervez kutatás-fejlesztésre fordítani a következő 3 éves időszakban. A folyamatosan bővülő globális erőforrás-hálózat lehetővé teszi a márka számára, hogy olyan úttörő technológiákat és termékeket fejlesszen, amelyek előnyeit a felhasználók az egész világon élvezhetik - ilyen például a szupergyors töltés, a jövőbemutató mikroszkopikus fényképezés, vagy a vállalat által kínált 5G technológia.  Az OPPO az 5G szabványok fejlesztésének globális támogatója, a közelmúltban a Vodafone-nal, a Qualcomm-nal és az Ericssonnal együttműködve fejlesztette és hozta kereskedelmi forgalomba Európa első önálló, alacsony késési idejű, nagysebességű 5G hálózatát (SA), valamint a Thales-szel együttműködve létrehozta a világ első 5G SA-kompatibilis eSIM-jét. Az OPPO elsőként hozott forgalomba 5G okostelefont az európai piacon, valamint a világ 50 vezető szolgáltatójával dolgozik együtt, hogy innovatív technológiai megoldásaink révén felgyorsítsa az 5G technológia elterjedését. 

Stratégiai együttműködés a világ veze hálózati és kereskedelmi szolgáltatóival, világmárkákkal 
Az OPPO globális partnerhálózatában több mint 80 vezető hálózati szolgáltatóval és több mint 400.000 kiskereskedelmi üzlettel működi együtt.  Az OPPO egyik legfontosabb stratégiai partnere Google, a két vállalat világszerte dolgozik közösen a termékfejlesztés, marketing, és kereskedelem területén, azzal a céllal, hogy minél több felhasználó élvezhesse az intelligens és összekapcsolt technológiák előnyeit. Az együttműködés továbbá lehetővé teszi, hogy az OPPO egyedi Android-alapú operációs rendszerébe, a ColorOS-be átültetésre kerüljenek az okostelefon-szoftverek legújabb fejlesztései. Az OPPO-nak számos további olyan nagy világmárkával - FC Barcelona, Wimbledon, Roland Garros - van partneri együttműködése, amelyek osztoznak a kiválóság és az innováció iránti elkötelezettségében. A márka Magyarországon már kiépített partnerkapcsolatokkal rendelkezik az olyan meghatározó hálózati szolgáltatókkal, mint a Telekom,Telenor és Vodafone valamint a legnagyobb kereskedelmi szereplőkkel, mint az eMAG, Media Markt és az Euronics.

Bemutatkozás 5G okostelefonokkal és hordható eszközökkel 
Magyarországon 2021. július 1-jével két élvonalbeli OPPO okostelefon és több vezeték nélküli fülhallgató kerül kereskedelmi forgalomba, valamint a márka több bestseller készülékkel és okos-kiegészítővel fogja bővíteni kínálatát az év folyamán.  Először az OPPO Reno5 5G és OPPO Reno5 Z 5G okostelefonok, valamint három OPPO vezeték nélküli fülhallgató modell, az OPPO Enco Buds, az OPPO Enco Air és az OPPO Enco Free2 válnak elérhetővé.  

A OPPO Reno5 sorozatának modelljei az elegáns megjelenés mellett számos olyan iparágvezető töltési és video- funkciókkal rendelkeznek, amelyek kreatív alkotásra ösztönzik a felhasználókat. Ilyen például az AI Highlight Video technológia, amely intelligens fényérzékelést használ, így még élethűbb videofelvételek készíthetők vele. A Dual-View Video egy kreatív történetalkotási megoldás, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy videókat rögzítsenek az első és a hátsó kamera segítségével egyszerre. Ezek a funkciók a nagy akkumulátorral és 65 wattos SuperVOOC 2.0 vakutöltéssel (35 perc alatt teljesen feltölti a telefont) kombinálva lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy életüket nagyfelbontásban filmezzék, és megosszák emlékeiket családjukkal és barátaikkal anélkül, hogy aggódniuk kellene az akkumulátor idő miatt.

A Reno5 Z 5G ötvözi a Reno 5 5G számos kreatív tulajdonságát, miközben a hangsúlyt a teljesítményre helyezi: a felhasználók egyszerre küldhetnek szöveges üzenetet, játszhatnak és nézhetnek videókat. A Reno5 Z 5G a Wi-Fi-t és a 4G ill. 5G-t egyesítő duális hálózati csatlakozással rendelkezik, így tökéletes megoldás olyan helyzetben is, amikor nagy a hálózat leterheltsége. A modell OPPO 30 wattos VOOC Flash Charge 4.0-t is kínál, amely öt perc töltés után több mint két órás használati időt biztosít. Mindkét készülék az új 5G hálózatokra van optimalizálva, gyorsabb feltöltési és letöltési sebességet kínálva a felhasználók számára, amellyel még jobban ki tudják használni az adatszolgáltatások előnyeit.

Az márka bevezető promóciójának keretében az OPPO Reno5 5G készülék 169.900 Ft-os végfelhasználói áron lesz kapható, ami mellé ajándék Enco Air true wireless fejhallgató jár. Az ajánlat 2021. július 1.és 31. között minden partnernél elérhető lesz. Az OPPO Reno5 Z 5G mellé ajándékként az Enco Buds vezeték nélküli fülhallgató fog járni, ez az ajánlat 2021. július 10. és július 31. között lesz elérhető az OPPO összes magyarországi kereskedelmi partnerénél.

„Egyrészről szeretnénk Európa vezető okostelefon-márkájává válni, de ugyancsak fontos számunkra, hogy pozitív szerepet töltsünk be azokban az országokban, ahol jelen vagyunk, mégpedig azáltal, hogy elérhetővé tesszük a fogyasztók számára azokat a technológiáinkat, amelyek teljesebb és elégedettebb életet tesznek számukra lehető" - tette hozzá Johnny Zhang. 

A márka Magyarországon teljeskörű szervízszolgáltatással és magyar nyelvű ügyfélszolgálattal áll a vásárlók rendelkezésére.

1 Canalys piackutatás Q1 2021: https://www.canalys.com/newsroom/canalys-worldwide-smartphone-market-Q1-2021