Iskolapadból a feltalálók műhelyébe

Február 20-ig jelentkezhetnek a csapatok a Samsung és az EdisonKids harmadik alkalommal induló Megoldások a holnapért kihívására. A diákok és tanáraik fenntarthatóság, a jövő oktatása és közösség kategóriában hozhatnak előremutató ötleteket, amellyel a 21. század problémáit orvosolnák. A program kiemelt célja, hogy a jelentkezők neves szakemberekkel közösen gondolkodjanak, dolgozzanak és fejlődjenek egy igazán inspiráló alkotóműhelyben. A leginkább előremutató ötletet prezentáló diákok, valamint tanáraik és iskolájuk 6 millió forint összértékben nyerhetnek Samsung készülékeket.

Miként változik az oktatás az elkövetkező évtizedekben, hogyan marad élhető a környezetünk és mit jelent a gyakorlatban a megújuló energiafelhasználás? Hogyan használhatjuk ki a sokszínűség erejét és miért létfontosságú egymás elfogadása? Az EdisonKids és a Samsung idén ismét azon fiatalok jelentkezését várja, akik a 21. század égető problémáira válaszul nemcsak egyedi, hanem egyben kivitelezhető ötleteken gondolkoznak. A kihívásra 12 és 18 év közötti diákok 2-6 fős csapatot alkotva egy tanáruk bevonásával február 20-ig jelentkezhetnek. A nevezéshez nincs másra szükség, mint az EdisonKids weboldalán kitölteni a jelentkezési űrlapot, valamint egy 2 perces bemutatkozó videóban kifejteni a jövőformáló javaslatot. A részletes információk mellett hasznos tanácsok is elérhetők a program weboldalán, ahhoz, hogy a diákok igazán meggyőző videót készítsenek. A jövő feltalálói a Megoldások a holnapért program keretében többek között fenntarthatósági szakértővel és befektetővel is együtt gondolkodhatnak az álomprojektjük megvalósításán.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján továbbfejlesztett programban a zsűri által kiválasztott ötven csapat egy online közösségi tanulási platformon csatlakozhat az innovatív workshopokhoz, ahol megismerkedhetnek a design thinking módszertannal és a strukturálatlan problémák megoldási lehetőségeivel, melyeket a későbbi tanulmányaik, munkájuk során is alkalmazni tudnak. Rendkívül fontos a csapatokat kísérő EdisonTanárok szerepe, ők mentorációs és facilitációs képzéseken is részt vehetnek a verseny ideje alatt. Az ötven csapatból nyolc juthat majd a középdöntőbe, ők újabb képzéseken dolgozhatnak szakmai és Samsung mentorok támogatásával.

A nevezőket Biás Csongor a Startup Hungary alapítója és Pánczél Róbert matematikatanár, a JátékMatek alapítója is segíti abban, hogy elinduljanak a jövőtervezés útján. A kihívás fővédnöke és a zsűri elnöke Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató, a The Medical Futurist Institute vezetője. Mellette olyan szakemberek vesznek részt a programban, mint Balogh Petya startupper, Balogh Csaba, a HVG technológiai rovatának vezetője, Dóczi Attila kommunikációs szakértő, Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyermekekért megálmodója, Hódsági János, a Milestone Institute termékfejlesztési igazgatója, Sódar Gabriella, a Kék Bolygó Alapítvány üzletfejlesztési vezetője, Stumpf Kata, a Konnekt Egyesület társalapítója, Tomaj Zsófia, a Future Potato alapítója és Wettstein Albert a Munch társalapítója. Az Edisonplatform vezetője, Veres Rita és Kunos Balázs, a Samsung Magyarország alelnöke idén is csatlakozik a zsűrihez.

A jelentkezéshez sokat segíthet a tavalyi nyertesek ötleteinek megismerése is. 2022-ben a GITegylet, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumból ért fel a dobogó legfelső fokára, a használt tárgyak újrahasznosítását elősegítő piactér koncepciójával. Mellettük az Amper és Éta, a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium csapatának komposztáláskor keletkező hő és energiafelhasználási terve, valamint a Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Gimnázium BOND csapatának szexuális edukációt reformáló ötlete nyerte el leginkább a zsűri tetszését.

A jelentkezés és a pályázat részletes leírása a www.edisonkids.org, további információ a https://www.samsung.com/hu/solvefortomorrow/ weboldalon érhető el.