Új dallal jelentkezik Kutzora Edina

A tavaly megjelent EP-je után újabb saját dallal jött ki Kutzora Edina. Az End of Pain a fájdalommal járó beszűkült tudatállapot megnyílását fogalmazza meg. A számhoz klip is készült, mely látványában reflektál a dalszövegre.

Kutzora Edina nevét olyan sikeres formációkból ismerhetjük, mint Yonderboi, Zagar, emellett számos zenekarban közreműködött énekesként. Jelenleg az Erik Sumo énekesnője. Edina QTZORA néven indított projektjével dalszerző-énekesként mutatkozott be tavaly novemberben, amikor megjelent debütáló, Missing Support című EP-je. Az anyagot követi most egy újabb Qtzora-dal, amely némiképp lezárása a kislemez témáinak, hangulatának.

- Az End of Pain azt a felszabadító és jóleső kiüresedett állapotot, hangulatot ragadja meg, amikor végre alábbhagy a minden másodpercet felemésztő szenvedés, a mindent átható szorítás – mondta el Kutzora Edina. - A bénult, zsibbadt állapotból feléledünk, a beszűkült tudatállapot megnyílik, újra elindul a vérkeringés, észrevesszük magunk körül a pozitív dolgokat, jelenségeket. A fájdalom múlásával újra megtalálhatjuk a helyünket a világban.  Tehát újjászületés érzése körvonalazódik, és elindulhat az építkezés.

Ennek a dalnak Edina volt a “mindenese”, dalszerzője, szövegírója, hangszerelője, vagyis producere is egyben. A mixing-mastering pedig Deutsch Gábor munkája. A videóklipet Hajba András rendezte, akivel a korábban megjelent Qtzora EP-n szereplő “The ways I drown” című dalon is együtt dolgoztak.

- A közös munka ezúttal is a dal születésekor bennem megfogalmazódó érzések mentén kezdődött - folytatta Edina. - Mindenképpen szerettem volna azt, hogy a képi világ reflektáljon arra az érzésre, amikor egy nehéz élethelyzetből szabadulva lassan újra elkezdjük szemlélni magunk körül a világot, amibe vissza tudunk kapcsolódni. Az a hangulat, amikor ülsz egy hegy tetején, látod, ahogy kel fel a Nap, száll fel a köd és ebben a nyugodt, békés környezetben - picit ugyan még távolról, de - már látszik a világ nyüzsgése. Ezt a jóleső, szemlélődő, felszabadító állapotot ragadja meg a videóklip.

Fotó: Bikali Sándor