Itt az új Kispál és a Borz klip Mazzag Iza rendezésében

Tavalyi visszatérését követően már második klipjét mutatja be a Kispál és a Borz. A Rózsaszín után most a Mocsár c. új dalra is kisfilm készült, amelyet Mazzag Izabella rendezett.

„Nagyon kíváncsiak voltunk, hogyan nyúl egy tehetséges fiatal rendező ennek az újra aktív, de azért mégiscsak meglehetősen idős zenekarnak az egyik új dalához, szóval a klip egy kis túlzással felfogható generációs kísérletként is. A dal elvontabb hangulata is passzolt Izához, aki egy tök jó ötletet gyúrt sejtelmes történetté. És habár voltak vitáink a klip készítése során, azt gondolom, hogy mindannyian sokat tanultunk a ’másik generáció’ érveiből, elképzeléseiből.” – mondta el Lovasi András a Mocsár kisfilmjéről.

Izának olyan klipeket köszönhetünk, mint Krúbitól a Szív, Beton.Hofitól a Közép kilét-Európa vagy az Esti Kornéltól a Most kéne kezdenünk. „Az eddigi munkáimban többnyire az önmagukban is értelmezhető, de a dalra reflektáló asszociatív képek sokaságával dolgoztam, most viszont egy lineáris sztorit képzeltem el, amelynek a fő alkotóeleme a groteszk. Nagyon büszke vagyok a végeredményre, és nem csak azért, mert egy olyan zenekarnak készíthettem, akiket már akkor rajongva hallgattam, amikor még álmodni sem mertem arról, hogy a filmművészettel fogok foglalkozni, hanem azért is, mert ez az első olyan alkotásom, ahol kockáztatni mertem, hogy elengedem az eddig jól bevált receptet.” – mondta el Mazzag Izabella a klipről.

A Kispál és a Borz lassan minden jegyet elad a Budapest Parkos koncertjeire, hiszen a május 13-i ráadásnapra is elkelt már a belépők 90%-a. Habár 2023-ban Magyarországon kizárólag a Parkban lépnek fel, előtte tartanak 4 bejátszóbulit Zürichben, Londonban, Luxemburgban valamint Bátorkeszin. Mindeközben a zenekar gőzerővel dolgozik a stúdióban, hogy tavaszra elkészüljön a Kispál és a Borz 11. nagylemeze.

Fotó: Máté Péter