Itt a Jules War, vagyis Lovasi Eszter első dala, a Parallels

Végre bemutatkozik a nagyközönség előtt Lovasi Eszter. A törékeny dalszerző-előadó Jules War néven alkot, dala, a Parallels már meghallgatható – ráadásul különleges hangulatú szövegvideó is készült hozzá.

„A családban használt becenév a Juliska, hiszen Julianna a második nevem" – mesél Eszter a névválasztásról. „És azért háború, mert ez az én személyes küldetésem, ami egyébként véresen komoly." – teszi hozzá mosolyogva. „Belső háborúk, lelki csaták, haragban a világgal – ezt mind jelenti nekem ez a név" – lenni először össze a dalszerző.

Eszter már egészen kis korától ír dalokat. „Otthon mindig is támogattak az alkotásban, mégsem volt soha célom, hogy zenével foglalkozzak. De ezek a dalok most már nagyon kikívánkoztak." – mondja. A Jules War dalait ő szerzi, a szövegeket is ő írja. Elsőként az érzékeny, tiszta és megkapóan keserédes Parallelst mutatja be, melyet az idealizált világ és a tökéletlen valóság közötti szakadék ihletett. Eszter példaképek között ott van Julia Jacklin, Alexandra Saviour, Louise Verneuil, Adrianne Lenker vagy Sibylle Baier. Zenekarok közül a legnagyobb hatást a Radiohead gyakorolta rá.

Eddig 10 Jules War-szerzemény készült el, érthető, hogy Eszter tele van a közeljövőt tekintve.„Idén több új dalt is megjelentünk, valamint elindul a koncertezés is. A zenekar most állt össze, gőzerővel zajlanak a próbák. Nagylemezt 2024-re tervezek." – meséli. A Jules War élő felállásában Eszter mellett Gémes Gréta, Somló Dániel, Bajnok Balázs, Bali Dávid és Csizmás András játszik, akik korábban olyan produkciókban is láthattuk, mint a Freakin' Disco, a Jazzékiel, az iamyank live band, a Magidom, a Grand Mexican Warlock, a Jónás Vera Experiment, az Esclin Syndo, SeeN, vagy a TPSRPRT.

A Parallelshez készített szövegvideót Rónai Domonkos készítette. A felvételeket egy nap alatt rögzítették a Velencei tó körül egy Super 8-as kamerával.

A Jules War bemutatkozó dala péntektől minden streaming-felületen elérhető.

Jules War Facebook / Instagram / Youtube

Fotó: Nákity Noémi