Dallos Bogi látványos, éjjeli klippel jelentkezik

Dallos Bogi, tavalyi kislemeze után újabb dalt hoz, amely talán az eddig legdühösebb, kiábrándultabb szerzeménye, amely a hazugságokon való tovább lépés témáját járja körbe. A fiatal énekesnő most egy izgalmas képi világú, éjjeli, autózós klippel jelentkezik, a következő hetekben pedig számos koncertet ad országszerte.

Dallos Bogi hét éve igazán aktív a magyar zenei életben, amely idő alatt számos dalt és egy lemezt adott ki, valamint megnyerte a Fonogram-díjat is az év felfedezettje kategóriában. A még mindig nagyon fiatal énekesnő 2017-es ’Épp Most’ című albuma, volt az első szerzői szárnybontogatása, amelyet a tavaly áprilisban napvilágot látott ’Közelebb’ kislemeze követett. Most egy dinamikus, táncolható, de közben a mély szöveggel rendelkező dallal jelentkezik, amely már a következő nagylemezének része.

A ’Félig ébren’ a közelgő nagylemezem, egyik legdühösebb, és legkiábrándultabb szerzeménye. A dalaim nem mindig az aktuális élethelyzetemre reflektálnak, mert szerencsére nagyon harmonikus, boldog időszakot élek, de eléggé bekorlátozná a művészi szabadságomat, ha mostantól csak a szerelemről írhatnék. Az elmúlt években megéltem sok sikert, és kudarcot is, találkoztam sok élethelyzettel, amikor úgy éreztem megbízhatok az emberekben, és közben a legváratlanabb helyzetben szúrtak hátba” - kezdte Bogi a friss dalról, amelyet Wagner Emil szerzőtársával írtak, Puskás Ádám Dániel és Gerendás Dani producerálták.

„Sokszor naívan hiszünk, ígéreteknek, mások szavának, amelyek elvakítanak minket. A ’Félig ébren’ arról a pontról szól, amikor kitisztul a kép. A dal végére úgy érzem, hogy lelkileg én is eljutok egy továbblépett állapotba, amikor magabiztosan nézhetek a jövő felé” – folytatta az énekesnő, aki közösen találta ki a klip koncepciót a rendezővel, Szén Benjáminnal. „Régóta szerettem volna egy éjszakai klipet. Az autós, illetve báros jelenetek jól alátámasztják a dal hangulatát” – mesélte a klipről Bogi, akinek sűrű nyara volt, a következő hetekben is számos koncertet ad.